HospInvest: kisebbségben a saját cégben?

Olyan szakmai befektetőt keresünk, aki hajlandó két-hárommilliárd forintot befektetni a cégbe, ennyire van szükség a biztonságos működéshez - mondta Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke, amikor arról kérdeztük: milyen lépéseket tett a csődvédelem alá került cég. Hatvan közben szeptembertől szerződést bont velük.

A kiskunhalasi, hatvani, parádfürdői, gyöngyösi és egri kórházat, valamint a jánoshalmi, kiskőrösi és keceli rendelőintézetet működtető HospInvest áprilisban jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután számlavezető bankja - a lejárt hitelek törlesztése fejében - leemelte azt az 1,2 milliárd forintot a számlájukról, amit az OEP a betegellátás finanszírozására utalt át. A csődvédelmi eljárás a hitelezőkkel kötött egyezség után május 13-án indult el. A cég kilencven napott kapott, hogy stabilizálja pénzügyi helyzetét. Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke elmondta: olyan szakmai partnert keresnek, aki hajlandó két-hárommilliárd forintot befektetni a cégbe, ennyire van ugyanis szükség a biztonságos működéshez.

- Nem attól félünk, hogy nem sikerül ilyen partnert találnunk, hanem inkább attól, hogy kifutunk az időből, s nem sikerül az augusztus 13-i határidőig nyélbe ütni az üzletet - mondta. Hozzátette: a határidő módosítására elvileg lenne mód, a gyakorlatban azonban ilyesmire a hitelezők nem szoktak rábólintani. Kollányi hangsúlyozta: továbbra is az a cél, hogy a kezelésükben lévő kórházak működjenek, az csak másodlagos, hogy a jelenlegi felállású HospInvest Zrt. legyen az intézmények irányítója. Erre már csak azért sincs túl sok esély, mert ha akad olyan szakmai befektető, aki több milliárdot áldoz a cég megmentésére, minden bizonnyal többségi tulajdont is szerezne benne.

Az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházat tulajdonló Heves megyei önkormányzat, valamint a gyöngyösi, valamint a kiskunhalasi intézményekért felelős városi önkormányzatok egyelőre kivárnak, de a háttérben különféle forgatókönyvek készülnek a kórházak működtetésére. Merczel József, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista alelnöke azt mondta: bármit lépnének is, egy esetleges szerződésbontás előtt mindenképpen egyeztetnének az egri önkormányzattal és a megyei önkormányzat jobboldali frakciójával, hogy kompromisszumos megoldás szülessen.

Hiesz György gyöngyösi polgármestertől megtudtuk: egyelőre nem érzékelnek válságot a városi kórházban, a dolgozók idejében megkapták a bérüket, a betegellátás is folyamatos. Várnai László kiskunhalasi polgármester közölte: a végsőkig kivárnak, s mindenképpen azt szeretnék, hogy vagy a HospInvest, vagy más szakmai befektető üzemeltesse a kórházat, az önkormányzat ugyanis egyedül nem képes erre.

Ugyanakkor Hatvan, amelyhez nem csupán a városi kórház, hanem Parádfürdő is tartozik, szeptember 1-jétől felbontja a HospInvest leányvállalatával kötött szerződést, ha a képviselők többsége elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést - jelentette ki lapunknak Érsek Zsolt, a város MSZP-s polgármestere. A testület csütörtöki ülésén ugyanis Kollányi, a HospInvest elnöke elismerte, hogy nem tudják megvalósítani az intézményben azokat a fejlesztéseket, amelyeket korábban írásban vállaltak. A javaslat szerint a jövőben egy teljes egészében önkormányzati tulajdonú kft. működtetné a kórházat, amely átvenné az egészségügyi intézmény valamennyi dolgozóját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.