Átkeresztelő

A Volán vállalatoknak két hét elég volt ahhoz, hogy térdre kényszerítsék a kormány képviselőit. Megzsarolták az illetékes minisztériumokat: vagy még az őszi hatálybalépés előtt módosítják a KRESZ iskolabuszokra vonatkozó előírásait, vagy az ország saját iskola nélkül maradt több száz településéről a gyerekek utazhatnak menetrend szerinti járatokon, a felnőttek közé préselődve.

A múlt kedden még az önkormányzati miniszter, hat nappal később a közlekedési tárca államtitkára nyugtatgatta a sajtóban vészharangot kongató Volán vállalatokat és az érintett önkormányzatokat: szeptemberig megtalálják a módját, hogy az akkor hatályba lépő KRESZ-szabályok ellenére biztonsági öv, ülésmagasító és gyermekülés nélkül is üzemeltethessék iskolabuszaikat. Végső soron a KRESZ módosítása árán is.

A tárcák és a Volán vállalatok körvonalazódó megállapodása nem másról szól, mint hogy az iskolabuszokat átkeresztelik "tanulói járatokká", így már nem vonatkozna rájuk a KRESZ-módosítás. Amennyiben őszig nem tudnak minden keresztelőt lebonyolítani (azaz minden egyes szerződésben az "iskolabusz" szót "tanulói járatra" cserélni), jöhet a jogszabály-módosítás.

Nem a KRESZ az első jogszabály, amelyet hatályba lépése előtt megkerülnek. Előfordul, hogy a realitás, van, hogy üzleti és politikai érdekek, sokszor mindhárom együtt. Külön technikája van a hazai jogalkotásban az egyszer már kínkeservesen elfogadott törvények "megengedett" kijátszásának. De az azért komikus ötlet, hogy váljon tanulói járat az iskolabuszból, s már nem is kell biztonsági öv, biztonsági ülés, ülésmagasító.

Csakhogy most gyerekek biztonságáról van szó. A jogalkotásért felelős és egyben a rendőrséget irányító igazságügyi tárca hallgat. Nem az ő reszortja a KRESZ, nincs dolga vele. Egy rendőrtiszt azt mondta: "Mi jogalkalmazók vagyunk. Ha a kormány azt mondja, az egy páros szám, akkor páros. Apaként azonban nem tűrném, hogy bárki is kisgyerekek biztonságán spóroljon." Rendőrként tűri.

Igaz, ha egy iskolabusz-balesetben életveszélyesen megsérülne újra egy kisiskolás, ahogy tavaly télen történt, a rendőrség biztosan megállapítaná, ki a felelős, ami persze nem sok vigaszt jelent a szülőknek. Aztán más hatóságokkal közösen programot hirdetnének a "gyermekbalesetek megelőzésére". Nem lesz nehéz: csak újra meg kell ígérni a most kijátszott KRESZ-szabály szigorítását.

Érdekes módon fel sem vetődött a hétfői egyezkedésen, hogy miért nem volt elég két év a Volán vállalatoknak arra, hogy 35 ezer buszuk közül biztonsági övvel és üléssel szereljék fel azt a félezret, amelyet iskolabuszként futtatnak, s ha kell, ehhez uniós forrásokat, állami támogatást szerezzenek maguknak. Pedig az Európai Unió közlekedési programja szerint 2012-től Európában biztonsági övvel felszerelt ülőhelyeken utazhatnak az emberek a távolsági buszokon. Azaz a felnőttek is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.