Egy ünnep margójára

2009. május 22-én ünnepel a magyar reformátusság. Ünnepli az újra egységesülő, újra létrejövő "Magyar Református Egyház"-at, melynek Debrecenben ülésező Alkotmányozó Zsinata kimondja a részekre, különböző országokba szakadt magyar reformátusok egységesülési szándékát. Az ünnep jelmondata: "Krisztus a jövő - együtt követjük Őt!" Ez az ünnep indított e levél megírására. És a hit, hogy ahol Isten Lelke munkálkodik, ott szabadság van.

A szerző református lelkész

Főtiszteletű Püspök Úr!

Jézus Krisztus hitben való követése minden ember számára adott lehetőség. Ajándék. Kegyelemből hit által élni ajándékozó és megajándékozott egymásra találásának csodája: Isten és ember együttműködése a teremtett világért. Ezt a csodát reformátusként megélni különleges lehetőség és felelősség is egyben. Magyar reformátusnak lenni pedig e különleges lehetőséggel és felelősséggel együtt járó sajátos küldetés: az elküldő Krisztus felhatalmazásával élni, cselekedni és példát mutatni azok között, akik nekünk adattak elődnek és utódnak, kor- és sortársnak, barátnak és ellenségnek.

Magyar reformátusként Krisztus-hívő testvéreinkkel egyszerre és egyként kapaszkodunk a közös gyökérzetbe, ami maga Krisztus. És miközben táplálkozunk belőle, megteremhetjük hitünk jó gyümölcseit azoknak, akik itt, velünk és közöttünk várnak, vágyakoznak azokra.

Jó érzéssel, egészséges büszkeséggel mondhatjuk, hogy a mi hitünk gyümölcse a reménytelenség ellenére való reménység meghirdetése és sajátos értelmezése, mely új összefogást, új nemzettudatot adott a XVI-XVII. századi Magyarországnak. A mi hitünk gyümölcse a Krisztusban kapott szabadság helyi értékekre történő leképezése, mely az ország és a hivatalosan még nem is létező Európa végsőkig tartó védelmében és az oly sokáig hiába vágyott szabadság és függetlenség eszményének zászlóra tűzésében valósult meg.

És a mi hitünk gyümölcse a jövőért felelősen cselekvő közösségi gondolkodás és gondoskodás működő modelljének felmutatása is, mely a nép iskoláiban kiművelt emberfők képzésével igyekezett tenni az önsorsát mindig elrontani képes lélek és akarat ellen. És persze a tolerancia eszményének elterjedésében és a magyar irodalmi nyelv megteremtésében játszott elévülhetetlen szerep, a polgári gondolkodás meghonosításában mutatott példa sok egyéb "gyümölcs" mellett hálára indító, megemlékezést, ünnepet generáló események.

De tessék mondani, miért az a "Magyar Református Egyház" Alkotmányozó Zsinatának gyűlése? Mi ez a gyűlés egyáltalán? És mire való, mire jó? A meghirdetett nagy ünnepen mit ünnepelünk?

Azt mondja az elfogadásra előkészített alkotmány tervezete, hogy a "Magyar Református Egyház" a csatlakozó részegyházak zsinati közössége. A közös zsinat pedig a "Magyar Református Egyház" alkotmányozó és törvényhozó testülete, melynek hatáskörébe tartozik a közös alkotmány elfogadása, ennek módosítása. Törvényt alkot mindazokban a közös kérdésekben, amelyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületei (zsinatai) felhatalmazzák. Ez szép, jó, méltánylandó és örvendetes szándék. De ez az alkotmánytervezet azt is mondja, hogy a részegyházak megtartják önállóságukat és függetlenségüket belső szervezeti rendszerük kialakításában.

Továbbá hogy a részegyházak önállóak választási rendszerükben, egyházkormányzati tevékenységükben, a szolgálati ágak belső szabályozásában, az egyházfegyelmezésben, a gazdálkodásban. Magyarán: mindenki önálló marad. Önállóan gazdálkodik, választja tisztségviselőit, intézi fegyelmi ügyeit és végzi sajátos misszióját. A szép, nemes és őszinte gesztus ellenére tehát semmi sem változik.

Illetve valami mégis: újabb kérdések egész sora vár tisztázásra. Többek között az, hogy van-e jogi személyisége az új 'egyháznak'. Ha van, hol kerül bejegyzésre, ki képviseli, miből gazdálkodik, milyen felelősséggel tartozik és kinek. Kérdés továbbá, hogy a "Magyar Református Egyház" milyen viszonyban van a Magyar Reformátusok Világszövetségével és a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatával, akik szintén az összetartozásunkat voltak (vannak?) hivatva képviselni? Vagy ők nem az egységes magyar reformátusságot képviselték? Esetleg ezekben a szervezetekben csak nem a megfelelő emberek képviselték a magyar reformátusság ügyét? És persze ott van a kérdés még azzal kapcsolatban is, hogy talán már elfelejtette Püspök Úr a gyalázatos népszavazás eredményéről készült, településekre bontott statisztikai kimutatásokat, melyekből kiderült, hogy a többségében reformátusok által lakott települések sokaságában is tudott "győzedelmeskedni" a NEM?

A sor még folytatható, de végül ott az utolsó kérdés: miért nem lehetett ezt a szívből jövő, őszinteségből fakadó alkotmányozó zsinati gyűlést harsány külsőségek nélkül, szép rendben és méltóságban megtartani? Magunk között. Mert a gesztus elsősorban nekünk fontos.

Szóval miért nem lehetett normális körülmények között elfogadni az alkotmányt, majd, ha már előtte nem sikerült, legalább utóbb, az elfogadást követően megismertetni azt a részegyházak gyülekezeteivel? Miért nem lehetett valódi legitimitást adni neki azáltal, hogy legalább utóbb a gyülekezetek véleményének figyelembevételével is módosítani lehessen azt mindaddig, amíg a leginkább célravezetőnek nem érezzük véglegesült formájában? S aztán várni, hagyni, hogy az alkotmány életünk része legyen.

Várni, hogy kiderüljön, van, volt értelme a közös zsinatnak. S ha dolgainkon és szolgálatunkon visszatükröződik majd az új alkotmány jogossága, akkor lehetne ünnepelni. Jöhetne, biztosan jönne magától is a hálaadás és talán még a nagy vonulás gondolata is. Megmutathattuk volna magunkat ünnep közben, miután megmutattuk magunkat szolgálatunk végzésében, a reménység hirdetésében, közösségvállalásban, célramutatásban, az igazi szabadság felmutatásában. Jönne az ünnep igénye belülről. Mert a mi mostani esetünkben szinte kötelezőnek tűnik az ünnepi elvárásnak, az ünnepi hangulatnak való megfelelés. Nem belülről fakad az ünnep érzése.

Főtiszteletű Püspök Úr!

Ünnepet elrendelni császárok, pápák és a történelem sötét időszakaiban diktátorok szoktak. Az egyház ura, Jézus Krisztus, nem rendelt el semmilyen ünnepet. Várakozásra, emlékezésre és hálaadásra kérte az Övéit. Alig egy hét múlva itt a pünkösd. Közel az Ő Lelkének, a Szentlélek kitöltetésének ünnepe. Isten adja az Ő Lelkét minden embernek, megismételve a teremtésben már megmutatott gesztust. Lelke által adja magát. Lelke által cselekszi, hogy érthető és elfogadható legyen a Krisztusban jelenvalóvá lett kegyelem.

Lelke által munkálja, hogy annak elfogadása teremje meg a maga jó gyümölcseit mindenütt. Mert ahol az egység Lelke munkálkodik emberek által, ott Isten van jelen. Ezért ünnepelhetünk mi is. Ünnepelhetünk, mert a Lélek, nekünk is adatott. Nekünk, küldetéses magyar reformátusoknak. A Lélek nekünk is adja az Istennel és a másik emberrel összekapcsoló valóságos erőt, a szeretetet. A szeretet pedig nem más, mint az Isten "Alkotmánya". Hagyjuk inkább ezt az Alkotmányt érvényesülni határon innen és határon túl!

Addig azonban, amíg ez az alkotmány, a szeretet alkotmánya hatályon kívül van helyezve mindennapi tevékenységünkben, amíg az emberért, a világért végzett szolgálatunkat strukturális problémák látszólagos megoldásával helyettesítjük, amíg az igazság mérlegelésénél minden esetben más-más súlymértéket használunk, amíg a presbitereink, azaz választott tisztségviselőink többsége által sem ismert részegyházi törvények adott helyzettől függően kijátszhatók, amíg aktuál- politikai ítéletek meghozatalára vállalkozunk, de nem tudunk aktuális társadalmi problémákról használható véleményt alkotni, amíg hallgatásunk és érdektelenségünk észrevehetetlenné tesz bennünket a hétköznapokban, amíg temető és eskető szolgáltatókká degradálódunk az egyházhoz nem kötődő emberek számára, és amíg püspök püspök ellenlábasává válhat immár nemcsak a részegyházban, hanem a részegyházak közötti-fölötti Magyar Református Egyházban is, addig nekünk nem új alkotmányra, hanem a régire, egyetlenre, az első pünkösdkor ratifikáltra, Isten alkotmányára, a szeretetre van szükségünk. De arra nagyon. Adja Isten, hogy szükségünk megelégíttessék!

(Mikepércs, 2009 áldozócsütörtökén)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.