Az egész életünket felfordító globális változások hármas válságként írhatóak le. Gordon Brown megfogalmazása szerint egyszerre van jelen a klímaválság, a pénzügyi válság és a foglalkoztatási válság. A nyugati kormányok három választípussal reagálnak ezekre. Növelik az állam gazdaságpolitikai szerepét, szabályozzák és szigorítják a pénzpiaci mozgásokat és élénkítő céllal hatalmas pénzeket pumpálnak a gazdaságba. A válságkezelő programok mögött átfogó értékrendváltozás zajlik.  A kapitalizmus neoliberális vonala megbukott, a rendszer fenntartásának vágya követeli ki az erősebb állami szerepvállalást és az elszabadult Molochként garázdálkodó pénzügyi szféra megregulázását.

A kapitalizmus kritikátlan ünneplése véget ért. Ismét a "mainstream" közbeszéd középpontjába kerül az a kérdés, hogy létezhet-e a kapitalizmusnál értelmesebb társadalmi rendszer, s ha esetleg mégsem, akkor milyen reformokkal lehet szociálisan és környezetileg fenntarthatóvá tenni a kapitalizmust?

Bajnai Gordon megszorító csomagja alapvetően azt kívánja elérni, hogy a költségvetési hiány a gazdaság zsugorodásával se lépje túl (nagyon) a bűvös három százalékot. E cél összekapcsolódik az ország hitelképességével, az államcsőd elkerülését garantáló nemzetközi kölcsönökkel. Ezzel egyet lehet érteni, de a megszorítások önmagukban a három nagy válságtípus egyikére sem adnak választ.

A költségvetési kereteket tiszteletben tartva minél több olyan forrást kell találni, melyekkel legalább részben kiválthatóak a szegényeket sújtó elvonások. A miniszterek fizetésének 15 százalékos csökkentése rokonszenves gesztus, de ezt ki kell terjeszteni a megyei önkormányzati vezetőkre, polgármesterekre, mindazokra, akik az önkormányzati szférában egy meghatározott összeg felett keresnek. Az állami tulajdonban levő vállalatokon túl az állami támogatást, mentőcsomagot igénybe vevő cégeknél és bankoknál is átláthatóvá, nyilvánossá és limitálhatóvá kell tenni a jövedelmeket. Az adófizetők pénzéből csak olyan vállalkozást, bankot támogassunk, amely kész alávetni magát a társadalmi kontrollnak: aki ezt nem vállalja, az oldja meg a gondjait maga.

Jó irányba mutatnak a bankoknak az ügyfelekkel szembeni erőfölényét mérséklő intézkedések. De sokat segítene az is, ha az állam és a lakosság közti pénzügyi transzfert, szociális és egyéb juttatásokat a hazai tulajdonban levő takarékszövetkezeteken keresztül bonyolítanák le. Így legalább ezek haszna nem a külföldi bankokat gazdagítaná. A válság amúgy is jó alkalmat teremthet a csoportszolidaritásra épülő szövetkezetek fejlesztésére, amelyek mérsékelhetik az egyén kiszolgáltatottságát és javíthatják a válsággal szembeni közös védekezés esélyeit. Bizony a magyar társadalom ellen szinte jóvátehetetlen bűnt követtek el azok a jobboldali politikusok, akik szétverték a vidéki Magyarország önvédelmének, szolidaritásának alapját, a szövetkezeti mozgalmat.

A "gázártámogatás" fokozatos megszüntetése, ha nem a szegények jövedelmének megkurtítását jelenti, hanem lakás-korszerűsítésre, energiatakarékosságra, a fűtési rendszerek felújítására sikerül átalakítani, akkor hosszabb távon az egyénnek és az államnak is megtakarítást hoz. A fűtéskorszerűsítés a válsággazdaság egyik legfontosabb szektora lehet. Döntően magyar munkaerőre és nyersanyagra épül, a hétköznapi emberek életminőségét javítja, szociális és környezeti haszna nyilvánvaló, s ha jól politizálunk az EU-ban, uniós támogatás is nyerhető hozzá. Ha önkormányzati vagy szövetkezeti vállalkozásban történik, akkor minden ideologizálás nélkül korszerű baloldali programmá állhat össze. Egy év alatt nem lehet csodát tenni az egész gazdaságban, de a lakás- és fűtéskorszerűsítésben koncentrált erővel látványos sikereket lehet elérni.

A Bajnai-csomag nem adhat hosszabb távú választ a kapitalizmus neoliberális formájának bukására. Az MSZP-nek viszont ez elemi kötelessége. A jobboldali propagandagépezet példátlan erővel sulykolja, hogy az 1989/90-es rendszerváltozás bűnös alku volt, s ezért alapjaiban át kell írni. Rendkívül kártékony ez a gondolat, de a baloldal nem ad érdemi választ rá. A Fidesz trükkje az, hogy a rendszerváltozás szociális következményeivel való elégedetlenséget demokratikus jellegének kétségbevonására fordítja át. Az emberek a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget utálják, de a Fidesz ezt úgy forgatja ki, mintha minderről a demokratikus köztársaság tehetne. Erre nem jó válasz az, hogy a rendszerváltozás úgy volt jó, ahogy történt.

A szocialista válasz az lehet, hogy a parlamentáris demokrácia jó dolog, de a rendszerváltozás szociális és gazdasági vetülete részben hibás elképzelésekre épült. Hiba volt a túl gyors privatizáció, a külföldi tőkébe vetett messianisztikus hit, a magángazdaság "önszabályozásának" legendája. S még nagyobb hiba, sőt, bűn volt a szakszervezetek, szövetkezetek, más közösségi intézmények szétverése, vagy meggyengítése. Ezt a radikálisan liberális politikát egyértelműen az akkori MSZ(M)P ellenében hajtották végre a Fidesz lelkes támogatásával. A szocialisták a bokrosi fordulatig a vegyes gazdaság és a szociális piacgazdaság valamilyen kombinációjában gondolkodtak.

Az MSZP-nek sürgősen ki kell dolgoznia egy új, ökoszociális társadalmi és gazdasági programot, mely bátor bírálatát adja a neoliberális kapitalizmusnak. Lehet, hogy sokan ezt hiteltelennek tartanák. De a magyar választók nagy többsége társadalmi igazságérzetét tekintve ösztönösen is baloldali, s egy év alatt jelentős részüket vissza lehet téríteni természetes választásukhoz. A társadalom emlékezetéből még nem sikerült teljesen kitörölni, hogy az alsóbb néprétegek látványos felemelkedése, a közszolgáltatások (egészségügy, oktatás, kultúra) ingyenessé és általánossá tétele, a rangkórság és az úrhatnámság eltörlése a szocializmus öröksége. Ezt a hagyományt nem kell szégyellni, csak mellé kell tenni a parlamenti demokrácia és az ökoszociális piacgazdaság értékrendjét.

Az MSZP-nek az eddigi lagymatag és liberalizmussal átitatott ideológiai dolgozatok legkésőbb őszig ki kell dolgoznia egy markáns baloldali programot, rövid kiáltványt inkább, mint vaskos olvasókönyvet. Mely nem kívánja felpuhítani az átmeneti megszorításokat, de kijelöli azok értelmét: egy, az eddig megismert kapitalizmusnál igazságosabb társadalom jövőképét. Ha e program elkészül s el is jut a társadalomhoz, a bizonytalanok millióihoz, akkor az MSZP-nek lesz esélye feltámadnia. Ez vagy elég lesz 2010-ben a győzelemhez, vagy nem, de ha nem, akkor is folyamatosan szembesíteni kell a jobboldali kormányzás antiszociális és nagytőkebarát politikájával. A szocializmusban felemelkedett milliók családjai a lelkük mélyén sohasem hiszik el, hogy a magyar jobboldaltól bármi jót várhatnának. Csak a mi hibáink taszították el őket.

A szerző az Európai Parlament szocialista képviselője