Röviden

Fellebbeznek a pécsi szocialisták

Elutasította a pécsi választási bizottság a fideszes "szavazószállításra" vonatkozó szocialista beadványt, amelynek alapja egy videofelvétel. Ezen jól látható, ahogyan Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, valamint Hoppál Péter országgyűlési képviselő tárgyal azzal az aktivistával, akinek autójában a rendőrök egy névlistát találtak. Az MSZP szerint az aktivista szervezetten szállította a szavazókat, s ez jogsértő. A választási bizottság azzal utasította ezt el, hogy tömegesen nem szállíthatott választókat, "mert az adott szavazókörben az igazoltatásig alig ötvenen jelentek meg". Ráadásul a kocsi nem is a fideszes aktivista tulajdonában van. A helyi MSZP fellebbez. (Sz. T. L.)

Baki a földrajz írásbeli érettségin

Megoldhatatlan feladat szerepelt a csütörtöki földrajz írásbeli érettségin. Az egyik feladatleírásban egyszerre kétféle, egymásnak ellentmondó utasítás szerepelt, ami lehetetlenné tette a megoldást. Miután az iskolák jelezték a hibát, az Oktatási Hivatal a belső információs rendszerén, az ADAFOR-on keresztül, negyedórával az érettségi kezdetét követően közölte a helyes szövegváltozatot. (Cs. L.)

Gusztos-levél Tálas sírja ellen

Szégyen, hogy háborús bűnös társaival együtt díszsírhelyben nyugszik Radnóti Miklós gyilkosa - mondta tegnap Gusztos Péter, aki az ügyben nyílt levélben fordult Boross Péter volt miniszterelnökhöz, a Nemzeti Emlékhely- és Kegyeleti Bizottság elnökéhez. Ebben az SZDSZ frakcióvezető-helyettese úgy fogalmaz: 1994-ben háborús bűnösök, náci keretlegények a Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellájában kaptak díszsírhelyet. A Borba vitt hatezer munkaszolgálatos több mint fele erőszakos halált halt. Bűnük az volt, hogy más vallású és származású emberek voltak. Azt szeretnék, ha egyértelművé válna: a magyar állam és a magyar nép nem mártírként és hősi halottként tartja számon Tálas Andrást és társait. (MTI)

Romák demonstráltak Hajdúhadházon

Békés demonstráción tiltakoztak a hajdúhadházi romák tegnap a város főterén a Magyar Gárda május 9-én, a településen tartott, "félelmet és megbotránkozást okozó" felvonulása ellen, amely "a Jobbik szervezésében valósult meg". (MTI)

Feljelentést tett a Jobbik

Ajánlószelvények hamisítása miatt a Jobbik feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert több száz hamis dokumentumot találtak az MCF Roma Összefogás Pártnak az európai parlamenti választásra leadott ajánlószelvényei között. Kérték azt is, a rendőrség vizsgálja meg, felmerül-e a bűnpártolás gyanúja azoknál az OVB-tagoknál, akik a testület korábbi ülésén az ügyben nem támogatták a feljelentésre irányuló kezdeményezést. Hasonló, a ferencvárosi időközi választás előtt tett feljelentésük ügyében öt hónapja nyomoz a BRFK. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.