Fizessenek a gazdagok?

"Óvás alatt versenyez" a Bajnai-kormány ingatlanadó-tervezete. A Fidesz azonnal kiátkozta, és közölte, ha kormányra kerül, nincs új ingatlanadó. Ennél váratlanabb, hogy a szocialista párton belül is komoly ellenállást váltott ki a már kétmillió forintos értékhatártól fizetési kötelezettséget előíró tervezet. Az MSZP elnöksége munkacsoportot hozott létre a tervezet kíméletesebbé tételére. A szocialisták elfogadják az egységes ingatlanadót, de szeretnék elérni, hogy a kisebb értékű - másként: átlagos - lakásokat ne terhelje adó, hogy a nyugdíjasok maradjanak ki a kötelezettek közül. Kérik viszont, hogy vizsgálják meg a nagy értékű ingóságok, például a műtárgyak, jachtok és helikopterek adóztatásának lehetőségét.

Bajnai Gordon miniszterelnök egy ponton már engedett, de ez csak a formát érinti: elnézést kért egy keddi kijelentéséért, amelyben az adót túlzónak tartóknak azt javasolta, adják el terhessé vált lakásukat és költözzenek kisebbe. A Fidesz emiatt lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, aki azonban nem az ellenzéki párttól kért bocsánatot, hanem azoktól, akiket akaratlanul megbántott volna.

Pénzügyminisztere, Oszkó Péter nem könnyen félresöpörhető érvvel kelt az új adó védelmére: jövőre a személyi jövedelemadó csökkentése többet hoz az átlagfizetésből élőknek, mint amennyi terhet jelentene az átlagos lakást terhelő adó.

A vita tétjét csökkenti, hogy az új adót igazán csak a következő választások után lehetne érvényesíteni. Az viszont növeli, hogy a legfrissebb adatok szerint a gazdaság viszszaesése a vártnál nagyobb, így a költségvetés hiánya is az - akár a bűvös három százalék fölé is mehet. A büdzsének tehát valamiként bevételekre lesz szüksége.

Vitorlások egy balatoni kikötőben
Vitorlások egy balatoni kikötőben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.