Bíróságon folytatódik az ágyszámcsata

Tavasszal a Békés megyei önkormányzat kért ötmilliárdos kárpótlást egy legfelsőbb bírósági ítéletre hivatkozva, most pedig a Hajdú-Bihar megyei Kenézy Gyula Kórház tart igényt négymilliárd forintra az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.

A kórház követeléséről Rácz Róbert, a megyei közgyűlés fideszes elnöke azt mondja: a Molnár Lajos nevéhez köthető ágyszámleépítés miatt a kórház bevételkiesése havonta körülbelül 170 millió forint. Kényszerűen aláírták ugyan az ezt rögzítő OEP-szerződést, de pert indítottak, és a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, az ágyszámokat csökkentő miniszteri határozat törvénysértő volt. Így visszakövetelik az OEP-től az elmúlt két évben hiányként megjelenő négymilliárd forintot, valamint követelik azt is, hogy a leépítés előtti paraméterekkel kössenek új szerződést. Ha ezt az OEP megtagadná, perelnek.

"Amíg nem látom a periratot, nem foglalkozom az ügygyel" - mondta erre lapunknak Székely Tamás szakminiszter. Hozzátette: a Legfelsőbb Bíróság ítélete hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság első fokon hozott döntését, amely jóváhagyta a Molnár Lajos-féle számokat, tehát a kártérítésről nincs szó benne.

Még Békés megye sem kapott pénzt. Domokos László megyei elnök lapunknak azt mondta: már beadták a kártérítési igényüket a Fővárosi Bíróságon. A tárca az AB határozatával érvel. A testület tavaly szeptemberben kimondta: a kórházi kapacitásokat szabályozó törvény egésze nem sérti az alaptörvény egyetlen paragrafusát sem. A döntésnek nem volt visszamenőleges hatályú rendelkezése, így a megkötött kórházi kapacitásszerződések fennmaradtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.