2006-os események: egy rendőr már gyanúsított

Egy rendőrt már gyanúsítottként hallgattak ki a 2006. őszi zavargások során elküvetett hatósági túlkapások miatt, ám a nevét a nyomozás érdekeire hivatkozva a katonai ügyészség nem árulta el - írja a Magyar Nemzet.

Parancs iránti jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy rendőrt a Debreceni Katonai Ügyészség abban a büntetőeljárásban, amelyet Gulyás Gergely (Fidesz), a 2006-os hatósági jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság elnöke tett még tavaly novemberben – tudta meg a Magyar Nemzet Kiss Attila alezredestől, a katonai ügyészség helyettes vezetőjétől.

A nyomozás érdekeire hivatkozva azt azonban nem árulta el, ki a meggyanúsított rendőr, és azt sem, hogy beosztottról vagy vezetőről van-e szó. Mindössze annyit közölt, az érintett panaszt tett a gyanúsítás ellen, valamint semmilyen kényszerintézkedést nem alkalmaztak vele szemben, így szabadlábon védekezhet.

Gulyás Gergely három bűncselekmény gyanújával tett feljelentést, miután az általa vezetett albizottság elkészítette vizsgálati jelentését a 2006. őszi hatósági jogsértésekről. A feljelentés első pontja elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúját vetette fel, amiért Bene László akkori országos rendőrfőkapitány nem indított fegyelmi vizsgálatot Gergényi Péter volt budapesti főrendőr ellen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.