Gyurcsányt és Lázárt egy napon várja a bíróság

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és több más, a 2006. őszi fővárosi tömegoszlatások idején hivatalban volt politikust is tanúként idézett be márciusra a Fővárosi Törvényszék az egykori rendőri vezetőkkel szemben folyamatban lévő perben – írja az MNO.hu.

A bíróság Kiss Károly hadbíró alezredes vezette katonai tanácsa a közelmúltban döntött a meghallgatások sorrendjéről, amely szerint kedden Gönczöl Katalin, a 2006-os megmozdulások okainak, hátterének és következményeinek feltárását végző, szakértői vizsgálóbizottság elnöke nyilatkozhat a testület megállapításairól. Két nappal később a bíróság meghallgatja Balsai István alkotmánybírót, aki a 2010-es választás után mint fideszes politikus a 2006-os eseményeket kivizsgáló miniszterelnöki megbízottként tevékenykedett, olvasható az MNO.hu-n.

Március 3-ra idézte be a törvényszék Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselőt, és egykori párttársát, Morvai Krisztinát, akik korábban ügyvédként és a Civil Jogász Bizottság tagjaiként ellátták több, a rendőrök által bántalmazott áldozat jogi képviseletét. Hat nappal később délelőtt tízkor kell megjelennie a bíróság előtt Gyurcsány Ferencnek, egy órával később pedig Lázár János mint a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának a 2006-os események idején hivatalban volt fideszes elnöke tehet tanúvallomást. Március 12-én hallgatja meg a katonai tanács Vadai Ágnest, a Demokratikus Koalíció alelnökét, volt MSZP-s képviselőt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori elnökhelyettesét.

Vadait követi Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány korábbi általános helyettese, aki 2013 novemberében már tanúvallomást tett a bíróság előtt. A nyugalmazott tábornok akkor beszámolt róla, hogy a székházostrom idején Gyurcsány felhívta őt, és arról érdeklődött, hogy mi történt a Szabadság téren, mit tett a rendőrség, és meg tudja-e védeni az épületet. Mint mondta, a kormányfő azt az utasításként felfogható kérést intézte hozzá, hogy mindent tegyenek meg a székház megvédése érdekében, és tegyen jelentést az ott zajló eseményekről. A tábornokkal folytatott beszélgetéseket, azt, hogy az események során többször is megkerülte a hivatalban lévő rendészeti és igazságügy-minisztert, és „utasította a rendőrséget", Gyurcsány Ferenc a TV2-nek nyilatkozva már korábban elismerte.

Mint ismeretes: a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya a kilenc évvel ezelőtt történt eseményekkel öszszefüggésben tizennégy volt és jelenleg is állományban lévő rendőr ellen a 2006. szeptember 19. és 21. között és október 23-án Budapest utcáin történtekkel összefüggésben 15 pontban emelt vádat. A terheltek között van Bene László és Gergényi Péter egykori országos és budapesti rendőrfőkapitány, valamint Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat volt parancsnoka is. Az elöljárói intézkedés elmulasztásának vádjával 2013. szeptember 17-én bíróság elé állt tábornokokkal, főtisztekkel és tisztekkel szemben a vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.