200 milliót prédáltak el a fideszes önkormányzatok

Kétszer százmillió forintot költött a kecskeméti és a Bács-Kiskun megyei önkormányzat a „történelmi témapark” projektre, amiből semmi sem lett, most számolják föl a létrehozására alakított kft.-t.

Húsz milliárd forintba kerülő idegenforgalmi látványosságot terveztek Kecskemétre a magyar történelem dicső korszakait korhű díszletek közt, látványos technikával, óriási színpadokon bemutató történelmi témapark formájában. Mint a baon.hu tudósításából kiderül, a mintát a francia Vendée megye hasonló vállalkozása szolgáltatta, amelyet az ottani megyei közgyűlés elnöke álmodott meg, és a fia lett a látványosság vezetője.

Franciaországi látogatásukon nagyon tetszett ez Zombor Gábornak, Kecskemét akkori polgármesterének, és Bányai Gábornak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés akkori elnökének. 2010-ben jelentették be, hogy Kecskeméten is lesz ilyen történelmi témapark. Létre is hoztak egy kft.-t, úgy tervezték, 2011-ben kezdik meg az építkezést, 2015-ben pedig elkészül a látványosság.

Már azt is kigondolták, hogy elsőként Szent István király dicső tetteit mutatják be, egy másik színpadon pedig a nándorfehérvári csatát. Szóba került színpadi hősként Nagy Lajos király, de megrendezték volna az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot is.

Később hosszú időre csend lett a látványos elképzelés körül. Csak a legutolsó városi közgyűlésen, Dobos József képviselő interpellációja nyomán derült fény a hallgatás okára. Mindkét önkormányzat közel 100 millió forintot fektetett a nagy terv előkészítésébe. Ám abból nem lett semmi, a megvalósítására létre hozott projektcég pedig felszámolás alatt áll.

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester (Fidesz-KDNP) az interpellációra azt felelte: igaz, hogy a közel 200 millió forintot valóban ráköltötték a projektre, és abból egy kapavágás sem történt. Szerinte azonban az első pillanattól kezdve senki nem gondolhatta, hogy ezt a tervet saját erőből meg tudnák valósítani. Ez egy befektetés volt, hogy meg legyen a saját erő, ha nyílik ilyen pályázati lehetőség, ám ilyen pályázatot végül nem hirdettek.

A városi önkormányzat benyújtotta hitelezői igényét a felszámolóhoz. Igaz ugyan, hogy a pénz elfogyott, de arra lehetőség van, hogy a város egy bonyolult jogi procedúra során megszerezze a témapark tervanyagának tulajdonjogát. Így a jövőben, ha esély nyílik a projekt folytatására, nem kell a nulláról indulni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.