150 millió adóforint Schmitt Pál új házára?

Schmitt Pál vélhetően már jelezte, hogy igényt tart egy állami villára, írta a Blikk. A lap szerint a volt köztársasági elnök házára már 150 millió forintot el is különített a kormány.

A Blikk úgy tudja, Schmitt Pál vélhetően jelezte Orbán Viktornál, hogy igényt tart állami villára. Egy néhány nappal ezelőtti kormányhatározatban ugyanis intézményi beruházási kiadások címmel 150 millió forintot különítettek el az államfőváltás költségeire. Ez hasonló tétel, mint amiből elődjeinek vettek szolgálati lakást. Ennyi pénzből pedig nívós, úszómedencés luxusingatlanok közül lehet válogatni. További 19,5 millió forintot dologi kiadásokra csoportosítottak át, vagyis az esetleges felújítási munkákat és bútorok beszerzését lehet ebből az összegből finanszírozni – írja a lap.

– A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) illetékes a volt köztársasági elnök lakáskérdé­sében – válaszolt a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a Blikk Schmitt ingatlanügyét firtató kérdéseire. Ez pedig a lap szerint arra utalhat, hogy Schmitt beadta igényét az állami rezidenciára, hiszen az MNV Zrt. végrehajtó szerv, amely más állami szervek, köztük a KEH utasításait, kérései­t teljesíti. Az MNV-nél sem adtak viszont tájékoztatást az ügyről a lapnak, arra hivatkozva, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal az illetékes.

A plágiumbotránya miatt április elején lemondott Schmittnek azért kellene az állami segítség, mert úgy tűnik, egyik villájába sem tud visszaköltözni, a Béla király úti rezidenciát hamarosan visszaadja, hogy utódja, Áder János beköltözhessen. Schmitt 320 négyzetméteres budaligeti villájában külföldi bérlők laknak, a másik két budai luxuslakásában pedig a lányai. Van még egy belvárosi lakása is, ez a 68 négyzetméterével nem alkalmas egy volt államfő állandó lakhelyének - írja a Blikk.

A lap emlékeztet arra, hogy Schmitt Pálnak az állami villa mellett élete végéig jár az elnöki fizetés, amely jelenleg havi 1,5 millió forint, korlátlan autóhasználat sofőrrel, valamint egy kétfős titkárság is. De mivel még mindig nem tett záró vagyonnyilatkozatot, ezeket a juttatásokat a törvény szerint egyelőre nem is veheti igénybe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.