14 százalékos csepp a tengerben

Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását - jelentette be Szócska Miklós államtitkár. Az MSZP üdvözli a háziorvosok kártyapénzének emelését, de az ellenzéki párt szerint ez az intézkedés csak "csepp a tengerben".

Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is, "látjuk már a jövedékiadó-emelésből ennek a forrásait" - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy mivel a finanszírozásnövelés egyéni vállalkozókat, vállalkozásokat érint, kéri őket, a háziorvosokat, fogorvosokat, hogy gondoskodjanak az asszisztenseikről, szakdolgozóikról is.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerint a kabinet régi adósságát törleszti azzal, hogy hozzákezdett az egészségügyi ellátórendszer strukturális átalakításához, mégpedig azért, hogy emelje az ellátás színvonalát, és hogy hatékonyabb, költségtakarékosabb, hosszan fenntartható legyen az intézményrendszer. A kormány célja az, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető - mondta Giró-Szász András.

Az MSZP üdvözli a háziorvosok kártyapénzének 14 százalékos emelését, de a párt szerint ez az intézkedés csak "csepp a tengerben". Ezt Garai István Levente, az Országgyűlési Egészségügyi bizottságának szocialista tagja az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy kommentálta: a háziorvosi praxisok legnagyobb hányada különösen sanyarú körülmények között kénytelen dolgozni, új praxis gyakorlatilag nem létesül, a háziorvosi kar elöregedett, a most bejelentett lépés viszont nem alkalmas e folyamat megállítására, legfeljebb arra jó, hogy a háziorvosok könnyebben tudják majd rendezni a rezsiköltségeket.

"A kártyapénz emelése szükséges, de messze nem elégséges lépés az egészségügyi ágazat megmentésére, a dolgozók itthon tartására, és a közegészségi állapotok javítására" - összegzett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.