134 új tűzoltó állt szolgálatba

Százharmincnégy új tűzoltót avattak pénteken Budapesten a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanévzáró ünnepségén.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője ez alkalomból hangsúlyozta: az új képzési rendszer nyomán már 700 új tűzoltó áll készen az állampolgárok és az ország javainak védelmére.

Közlése szerint a tűzoltói állomány bővítése egyben annak a programnak a része is, amelynek megvalósítása során 37 új tűzoltóőrsöt hoztak létre országszerte. Ennek az a célja, hogy tűzoltóság hatékonyabban tudjon beavatkozni tűz, illetve egyéb kár esetén.

A főigazgató úgy fogalmazott, hogy a tűzoltói hivatást nagy társadalmi megbecsülés övezi, ami egyben magas társadalmi elvárást is jelent. Az emberek számára az egyik legfontosabb érték a közbiztonság, ami a vészhelyzetek hatékony megelőzését is jelenti - mondta Bakondi György, hozzátéve: a kölcsönös megbecsülés pedig annál is inkább fontos, mert a katasztrófavédelem csak akkor tud hatékonyan fellépni a veszélyhelyzetekben, ha élvezi a társadalom támogatását.

A tűzoltó altábornagy átadott hat új, részben hazai gyártású tűzoltóautót is.

A Renault alvázakra a Belügyminisztérium által működtetett Heros Zrt. szerelte fel a tűzoltó-technikai felszereléseket. A fecskendős kocsik Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Somogy és Zala megyékben teljesítenek majd szolgálatot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.