13 képviselő egyáltalán nem szólalt fel a parlamentben

A szocialista Gúr Nándor hangját lehetett a legtovább hallani, és a kereszténydemokrata Rétvári Bence felszólalásaiból volt a legtöbb az Országgyűlés idei ülésein, tizenhárom képviselő maradt néma.
A parlament honlapján elérhető statisztikák alapján Gúr Nándor 148 alkalommal kért szót, és megközelítőleg 13 és fél órán át beszélt.

Az ülésszakban egy ülésnap átlagos hossza 9 óra volt, ennél többet összesen öt képviselő beszélt. Gúr Nándor után Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szólalt fel a leghosszabban, aki összesen 12 órát beszélt, majd az LMP-frakció három tagja következik. Sallai R. Benedek 11 órában, az előző évben leghosszabban felszólaló Schiffer András ezúttal 9 óra 21 percben fejtette ki álláspontját, míg Ikotity István mindössze két perccel marad el tőle.

A felszólalások száma alapján Rétvári Bence a listavezető 242 alkalommal, őt az előző évi első, Sallai R. Benedek (152 felszólalás), Gúr Nándor (148 felszólalás), majd Tállai András fideszes nemzetgazdasági államtitkár (145 felszólalás) követi.

A tíz legtöbbet megnyilvánuló képviselő között megtalálható a teljes, öttagú LMP-frakció, akik mindannyian több mint százszor kértek szót a házvezetéstől, míg a tizedik helyen a Miniszterelnökséget vezető Lázár János van 93 felszólalással.

Orbán Viktor miniszterelnök Lázár János után a második legtöbb felszólalást mondta el a kabinetből. A kormányfő 45 esetben összesen 52 percig beszélt, amivel az összesített listán a 34. helyen áll.

A kormányfőt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter követi 21 felszólalással. A külgazdasági és külügyi, a földművelésügyi és a honvédelmi miniszter egyaránt 19 alkalommal emelkedett szólásra, azonban Hende Csaba összességében annyit beszélt, mint Szijjártó Péter és Fazekas Sándor együttvéve.

A felszólalások aktivitását tekintve a véleményét ötször kifejtő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint - az egyébként legtöbb elfogadott törvényjavaslatot jegyző - fejlesztési miniszter és belügyi tárcavezető áll a kormányzati lista végén, utóbbiak két-két felszólalással.

A frakcióvezetők közül a már említett Schiffer András szólalt fel legtöbbször, utána Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője következik 23 felszólalással, majd a kisebb kormánypárti frakció vezetője, Harrach Péter 15 megszólalással.

Vona Gábort, a Jobbik képviselőcsoportja élén 11 alkalommal lehetett hallani, míg a szocialista frakciót vezető Tóbiás Józsefet csupán hétszer.

A képviselők fele egy óránál, illetve tíz felszólalásnál kevesebbet beszélt az egész ülésszakban, összesen tizenhárom - fideszes és a DK tagjaként függetlenként politizáló - képviselő pedig egyáltalán nem kért szót.

A Fideszből az előző négy évben is szótlan Bíró Márk és Kubatov Gábor továbbra sem beszélt, ahogy a parlament tavalyi megalakulása óta néma maradt a kormánypárti Farkas Flórián, Simonka György és Varga József is, továbbá ezúttal például Selmeczi Gabriella sem fejtette ki véleményét a parlamenti patkóban.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke 2013 októberében, a "Közoktatás helyzete I." címmel elmondott napirend utáni felszólalásában beszélt utoljára a parlamentben.

Áder János köztársasági elnök 2015-ben nem szólalt még fel a parlamentben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.