Reszkessetek gyorshajtók - külföldön is

A közúti jogsértések uniós kezelésének három éve húzódó vitájának végére tett, ha nem is pontot, de legalább pontosvesszőt a magyar elnökség még éppen a június végi zárás előtt, így a külföldön gyorshajtók kezdhetnek rettegni, mert az eddig lazán megúszott bírság utolérhet mindenkit.

Átadják az uniós tagországok egymásnak a szabálytalankodó autósok és motorosok adatait, vagyis a nemzeti hatóságok könnyen utolérik a területükön durva közlekedési szabálysértést  elkövető külföldi, de EU-polgárt. Erről szól a közlekedésbiztonságot érintő jogsértésekkel kapcsolatos információk határon átnyúló cseréjének egyszerűsítéséről szóló, de már címében is bonyolultan hangzó irányelv-tervezet, amely a tagországok konszenzusán alapul, és amelyre az Európai Parlament is áldását adta. A törvényhozás várhatóan a jövő héten szavaz.

Az ügy három éve húzódott, s most a magyar elnökségnek sikerült tető alá hoznia, még a június végi zárás előtt. Az irányelv legfőbb célja, hogy előmozdítsa a külföldi, de uniós tagországbeli járművezetőkkel szemben kiszabott pénzbírság behajtását. Az irányelv a legtöbb közlekedési balesetet és halálesetet okozó, a közlekedésbiztonságot súlyosan sértő közlekedési jogsértésekre vonatkozik: sebességhatár túllépése, biztonsági öv használatának mellőzése, tilos jelzésen áthajtás, ittas vagy kábítószer hatása alatti járművezetés, bukósisak viselésének elmulasztása, tiltott sávban közlekedés, mobiltelefon vagy más kommunikációs eszköz jogellenes használata vezetés közben.

Ma még a szabálysértő külföldieket utol sem éri a hatóság, mert nem fér hozzá más országok gépjármű-nyilvántartásaihoz. Akkor sem jobb a helyzet, ha a rendőr megállítja és igazoltatja a külföldi autóst: az európai mércével mérve kis összegű (75 eurónál kisebb) bírságok behajtására gyakorlatilag mód sincs. A helyszíni bírságról kiállított csekket a külföldi autós egyszerűen eldobja, és az ügy ezzel lezárva. Tavaly 415 ezer feljelentést tett a magyar rendőrség különböző súlyú közlekedési kihágások miatt – ebből közel 11 ezret külföldiek ellen, akik közül azonban egyet sem sikerült ténylegesen megbírságolni, pedig csaknem két és fél ezren kiemelten súlyos szabálysértést követtek el.

A tagországok a továbbiakban egy egyszerű elektronikus információcsere-rendszert hoznak létre a tulajdonosok vagy üzembentartók azonosítására, és kötelezik a gépjármű nyilvántartása szerinti tagország kijelölt hatóságát, hogy a másik tagország kérése alapján a tulajdonosra vagy üzembentartóra vonatkozó adatokat szolgáltassa ki. Ez lehetővé teszi, hogy az elkövetés helye szerinti ország be tudja hajtani a külföldi szabálysértőval szemben kiszabott pénzbírságot is. Az elkövetőt a tagország nemzeti jogának figyelembe vételével értesíteni kell arról, hogy ellene eljárás folyik, illetőleg, hogy az adatait a nyilvántartás helye szerinti ország átadta a másik ország hatóságának. Az irányelv megfogalmazói szerint ennek az lehet a gyakorlati hatása, hogy óvatosabb magatartásra ösztönözi a járművezetőket.

Mindez azonban csak az első lépés az európai együttműködésben, mert a pénzbírságok tényleges behajtásához továbbra is kétoldalú megállapodásokra van szükség. De az Európai Parlament kezdeményezésére az Európai Bizottságnak öt éven belül olyan javaslatokat kell benyújtania, amelyek a közlekedési szabályok harmonizálását, az ellenőrzési eszközök technikai szabványosítását és a pénzbírság közvetlen behajtását szolgálják.

A német trafipax elől sem lehet elbújni
A policeman uses a speed radar gun to check cars speed during a routine traffic control on a street in Berlin January 16, 2008. The speed radar gun operates with a laser. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.