Tovább nőtt Lázár János befolyása

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetését is rábízták - Lázár mostantól kormánybiztos is.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetésével kapcsolatos feladatokat Lázár János kormánybiztosként látja el 2013. augusztus 1. és 2014. május 31. között, és gyakorolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének teljes hatáskörét. Az erről szóló kormányhatározat szerint a kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős. A kormánybiztos ezt a tevékenységét díjazás nélkül látja el. Tevékenységét szükség szerint legfeljebb négyfős titkárság segíti, amelynek elhelyezéséről a Miniszterelnökség gondoskodik.

Petykó Zoltán, az NFÜ korábbi elnöke saját kezdeményezésére közös megegyezéssel az idén április 30-ai hatállyal mondott le 2010 júniusától betöltött tisztségéről.

Az NFÜ felügyelete egy korábbi kormányrendelet alapján kerül át a Miniszterelnökséghez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól augusztus elsején. A 2013. július 31-én hatályba lépő rendelet szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a miniszterelnök irányítja, aki ezt a feladatot a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.