Szapáry elment Obamához

Szapáry György, Magyarország Egyesült Államokba akkreditált nagykövete a washingtoni Fehér Ház ovális irodájában szerdán átadta megbízólevelét Barack Obama amerikai elnöknek.

A nagykövet, mint arról csütörtökön az MTI-nek beszámolt, a rövid négyszemközti beszélgetés alkalmából elmondta az elnöknek, hogy Magyarország volt az egykori keleti blokk első olyan állama, amelyben tárgyalások kezdődtek a demokratikus választások kiírásáról. Szapáry György emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök volt az, aki 1989-ben, a Hősök terén elsőként követelte nyilvánosan a szovjet csapatok kivonását.

Barack Obama a találkozón megemlítette: tudomása van róla, hogy Szapáry György gazdag washingtoni tapasztalatokkal rendelkezik, mert hosszú időt töltött az amerikai fővárosban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkalmazásában. A  megbízólevelét kísérő, az elnökhöz intézett személyes levelében az új nagykövet, pályafutásának ismertetése után méltatta az Egyesült Államoknak az Európa felszabadításáért hozott áldozatait és a 2. világháború után az újjáépítésért tett erőfeszítéseit. Szapáry György leszögezte, hogy az uniós elnökség képviseletében, összekötő nagykövetként mindent el fog követni az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti intézményes kapcsolatok erősítése és még konstruktívabbá tétele érdekében. Hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét a transzatlanti együttműködés mellett.

A nagykövet rámutatott, hogy Magyarország és az Egyesült Államok a közös értékek alapján szoros szövetségesek maradnak Afganisztánban, valamint továbbra is partnerek lesznek a demokrácia elősegítésében a Nyugat-Balkánon. A levél hangsúlyozta Magyarország vezető szerepét az EU keleti partnerségi politikájában, valamint a nagykövet személyes elkötelezettségét az egyesített biztonsági térség gondolata, ezen belül a terrorelhárítás terén való együttműködés iránt. A nagykövet hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor vezetése alatt az ország egy demokratikusabb és virágzó jövő felé törekszik, s egyben pozitívan hozzá kíván járulni az Európát érő kihívások megoldásához. Ezek közül egyebek mellett az eladósodottság megállítását, a gazdasági fejlődés újbóli beindításának szükségességét, az energiaellátás biztonságát, a roma kisebbségek integrálását és az előítéletekkel szembeni védelmét, az unió nyugat-balkáni bővítését és transzatlanti együttműködés erősítését említette meg.

„Magyarország ma fontos keresztúthoz érkezett és minden lehetősége megvan ahhoz, hogy sikerrel járjon. Belföldön a kormány egyértelmű felhatalmazással rendelkezik és erősen eltökélt abban, hogy megreformálja és megerősítse az intézményeket annak érdekében, hogy oltalmazza a demokráciát, és védelmezze az egyéni szabadságjogokat, miközben külpolitikájában elkötelezett marad a nyugati értékek melletti kiállás iránt, amelyeket országaink történelmük folyamán ápoltak és amelyekért harcoltak" - írta levelében Szapáry György, aki mindehhez Amerika baráti és szövetségesi támogatását kérte.

A megbízólevél-átadáson és az ilyenkor szokásos protokollfotók elkészítésekor Szapáry György családjának 9 tagja is részt vett. Szerdán 14 ország nagykövete nyújtotta át megbízólevelét az amerikai elnöknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.