jucus | 2010. február 23. | 11:23:21
Ja, és egy tisztességes felmérésben azt is közlik, hogy a megkérdezettek hány %-a nem válaszolt. Lehetne kisebb az a mellény.
jucus | 2010. február 23. | 11:21:45
A Forsense leánykori nevében még hordozta a Századvég elnevezést is, ami ugye egyértelműen köthető a volt Fideszes kancelláriaminiszterhez, Stumf-hoz. Ez az 1000 emberre kiterjedő közvélemény kutatás és annak kivetítése a teljes népességre, erősen sántít. Ez inkább a közvélemény célzott befolyásolása. Azt hiszik, a nyájszellem majd mindenkin eluralkodik.
szentpeter | 2010. február 23. | 11:15:40
Szerintem a szocik 18 százaléka nagyon magas, én remélem hogy 5 százalék alá esnek...
Mekmörfi | 2010. február 23. | 05:52:38
A Forsense eredmények jelentősen eltérnek attól, amit nemrégiben másoktól hallottunk.
Ráadásul tudom, hallom, látom, hogy a jobberek mindig azonnal politikai részrehajlással, azaz ferdítéssel, mondhatjuk hazugsággal vádolják meg azt a közvélemény kutatót, amelyik nekik nem tetsző elemzést ad ki.
Ezért, mert a Forsense neve nekem semmit nem mond, egy a sok közül, megnéztem a honlapjukat, és az ott közölt referencia listát.
Találtam rajta Miniszterelnöki Hivatalt, meg minisztériumot is, tehát látszólag nincs baj.
Azonban találtam olyan referenciát, amiről biztos vagyok, hogy csak "elvbarátoktól" rendel ráadásul pántlikázott tanulmányt: Echo TV, Hír TV, Esztergomi Önkormányzat.
A pénznek ugyan nincs szaga, de nekem ez a társaság bűzlik, akármilyen mélyre nem süllyedhetnek.
kékestető | 2010. február 23. | 00:14:07
mail,
a jobbikos barikad.hu-nak is segíthetnél, mert ugyanezen hír ismertetésénél "ultraliberális-jogvédő" LMP-t írtak.:-))
Jó, hogy nem ultraviola!
mail | 2010. február 23. | 00:04:12
Szömörcsög | 2010. február 22. | 19:14:29
Akkor segítek:
A jelenlegi helyzetben, a mostani parlamenti pártok között nincs olyan, amellyel a Lehet Más a Politika (LMP)(...) szövetséget vagy koalíciót kötne, ha 2010-ben bejutna az Országgyűlésbe - mondta Schiffer András, az LMP választmányi tagja.
100% tolerancia | 2010. február 22. | 23:53:37
Ha a Jobbik kormánypárt lesz, Európa majd kikapcsolja a lámpát a jurtánkban...
A fenét fognak velünk törődni, lesz bőven gondjuk a széteső, önámításra épített liberális gazdaság miatt. Viszont nekünk érdemes lenne lassan azzal törődni, hogy nem másnál legyen az a villanykapcsoló.
Nekem például nincs a jurtámban villany, az internetet is tekerősről működtetem.
szerotomi | 2010. február 22. | 23:24:07
A Bokros Lajost kétszer annyian akarják, mint a d.Artagnant. Ez égés.
Ahogy elnézem, 3 Fideszes, 1 jobbikos fog jutni minden egyes MSZP-s re. Hát így nehezebb lesz ideológiát terjeszteni. Ha kapnak szót.
Robin Good | 2010. február 22. | 22:59:34
Ha a Jobbik kormánypárt lesz, Európa majd kikapcsolja a lámpát a jurtánkban...
Limburg | 2010. február 22. | 22:42:24
Mo-on alapjában mindenki korrupt, nem a korrupció ténye a kérdés, hanem csak a mértéke.
Ami érdekes, hogy a szélsöjobbos Bokros baloldalinak sorolódik, a szélsöségensen baloldali Jobbik meg a fasiszta. Kész röhej egy ország.
Kaczor király | 2010. február 22. | 21:31:52
taxi | 2010. február 22. | 19:08:52
gibson70 | 2010. február 22. | 19:05:01
"Butaság. A Fidesznek nem lesz 2/3-a. Viszont az MSZP-nek már most is kétszer annyi a támogatottsága, mint a Jobbiknak, de ez a választási kedv emelkedésével még növekedni fog. Így a Jobbik kb. 10%, MSZP 30%, Fidesz 50-55% körüli eredményre számíthat."
30%??? A Jobbiknak meg 10??? Meg fogsz lepődni! :)))
kékestető | 2010. február 22. | 21:25:33
Hja, s megint a szerencsétlen címadásról: Miért is hárompártit jósol a Forsense, ha az LMP is eléri az 5 %-ot?
kékestető | 2010. február 22. | 21:23:07
Hja,
érdekes eredmények. Meglepő, hogy a Fidesz ilyen jó állna, a Jobbik pedig csak 14 %-on. Jobbiknál mindenképp érződik a lendület. Persze lehet, hogy csak a tagjai és szimpatizánsai nagyon aktívak, azért érzi az ember, hogy erősebbek, mint az EU választáskor.
Kicsit meglepő az LMP 5 %-a. Talán ilyen sokat még nem mértek neki. Az MDF 2 %-a kevésnek tűnik. Szerintem, persze, mindkét pártnak bőven megvan az esélye az 5 % feletti eredményre.
Vaszil | 2010. február 22. | 20:59:13
Szerintem is 3 párt lesz bent. De azt remélem, hogy az MSZP nagyon kicsi % jut szóhoz.
Vaszil | 2010. február 22. | 20:58:32
Szerintem is 3 párt lesz bent. De azt remélem, hogy az MSZP nagyon kicsi % jut szóhoz.
icolicom | 2010. február 22. | 20:53:49
A jó szerencse mentsen meg bennünket a Fidesz 2/3-tól. Minél nagyobb arányban kéne bejuttatni független és LMP képviselőket, akkor kezdődhet a mutyizmus felszámolása. A Fidesz korrupt és hiteltelen. Az én szememben ők az igazi MSZMP -utódpárt- (demokratikus kuss, egyszeméles irányítás...
icolicom | 2010. február 22. | 20:41:02
egyszemélyes...
Vak Ond | 2010. február 22. | 20:40:35
Bocs! Statez. Nem szándékos. De a klaviaturámat ki kell dobnom!
icolicom | 2010. február 22. | 20:40:02
A jó szerencse mentsen meg bennünket a Fidesz 2/3-tól. Minél nagyobb arányban kéne bejuttatni független és LMP képviselőket, akkor kezdődhet a mutyizmus felszámolása. A Fidesz korrupt és hiteltelen. Az én szememben ők az igazi MSZMP -utódpárt- (demokratikus kuss, egyszeméles irányítás...
Vak Ond | 2010. február 22. | 20:38:48
Hát nem is tudom Satez!
Kehet, hogy Viktorék (igaz nem taggyűlésen) már megbeszélték ne ők nyerjék a legtöbbet. Alátámasztja ezt a véleményemet, hogy igazából 2006-ban sem akartak nyerni. Csak azt nem értem, akkor meg miért rikácsoltak, hogy csakás!
statez | 2010. február 22. | 20:29:10
48 nap és a Veres Jánosok makaózásának befellegzett, úgyhogy, János, most még azért ha el akarsz jutni mondjuk Las Vegasba szigorúan államérdekből a kedvenc Alexandráddal, akkor villámgyorsan meg kell rendelned a repülőjegyet, mert utána már saját zsebből megy...
MN előfizető | 2010. február 22. | 19:49:12
icolicom | 2010. február 22. | 19:32:49
Örülnék az LMP bejutásának (hát még az MSZP kiesésének), ezért nem fogadok ellenük. :)
SZVSZ az ideális felállás: FIDESZ absz. többség, Jobbik és LMP egyötöd-egyötöd
icolicom | 2010. február 22. | 19:33:23
..reinkarnációjának
icolicom | 2010. február 22. | 19:32:49
MN, köszönöm a kiegészítést. Úgy tűnik, egyetértünk abban, hogy sem a kommmunizmus, sem a fasizmus rinkarnációjának nincs helye a magyar politikában.
Kiskocka, ek lell, hogy keserítselek. Az LMP be fig jutni, de nem öt százalékot fog kapni, hanem legalább 10-et. Egy palack, jó minőségú vörösborban fogadok.:)
furfi | 2010. február 22. | 19:32:33
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kiskocka | 2010. február 22. | 19:24:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
szimpatikus | 2010. február 22. | 19:24:15
http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html
nézz már körül egy kisit hogy megalapozott a te állításod!
Szerinte igencsak fordítva lesz!
MN előfizető | 2010. február 22. | 19:20:20
icolicom | 2010. február 22. | 19:03:02
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Mesterházy által idétlenül szóbahozott Mussolini idézet 1922. őszén született a Fascia nápolyi kongreszusán, amikor Olaszo.ban szocdem kormány volt.
Ugyanígy a sokat emlegetett weimari időkben szintén baloldali kormányok voltak Németo.ban, (ott a porosz szoc.dem kormány 1931?-ben munkások közé lövetett május 1.-én.)
Mindkét országban a tehetetlen szocdem ágyazott meg a szélsőjobb uralmának.
Jó ezt is tudni.
Szömörcsög | 2010. február 22. | 19:16:06
Szömörcsög | 2010. február 22. | 19:14:29
És azt hiszem ezzel sokan vannak még így.
Szömörcsög | 2010. február 22. | 19:14:29
icolicom | 2010. február 22. | 19:03:02
Az LMP-re is akár leszavaznék lisán, de az LMP-től még nem hallottam, hogy ha bejutna a parlamentbe akkor semmi szín alatt nem lépne koalára a Fidesszel... Addig az LMP nálam kizárva.
yetmanus | 2010. február 22. | 19:13:40
Moderálási alapelvek- komment törölve -
gibson70 | 2010. február 22. | 19:12:34
taxi | 2010. február 22. | 19:08:52
gibson70 | 2010. február 22. | 19:05:01
Butaság. A Fidesznek nem lesz 2/3-a. Viszont az MSZP-nek már most is kétszer annyi a támogatottsága, mint a Jobbiknak, de ez a választási kedv emelkedésével még növekedni fog. Így a Jobbik kb. 10%, MSZP 30%, Fidesz 50-55% körüli eredményre számíthat."
Majd meglátjuk. De az MSZP szűnni nem akaró botrányai amikből lesz bőven a választásokig erről a Fidesz gondoskodik és még valótlanságokat sem kell állítaniuk ,az MSZp-től elvesz a Jobbikhoz hozzáad.Tehát nyitott a második hely.Szerintem.
taxi | 2010. február 22. | 19:08:52
gibson70 | 2010. február 22. | 19:05:01
Butaság. A Fidesznek nem lesz 2/3-a. Viszont az MSZP-nek már most is kétszer annyi a támogatottsága, mint a Jobbiknak, de ez a választási kedv emelkedésével még növekedni fog. Így a Jobbik kb. 10%, MSZP 30%, Fidesz 50-55% körüli eredményre számíthat.
gibson70 | 2010. február 22. | 19:08:24
taxi | 2010. február 22. | 18:48:03
Tévedsz. Magyarország igazi ellensége a Jobbik, amely az utcaharcosok, szkinhedek, rasszisták pártja.""
Nagyon alultájékozott vagy. Az előbb említett csoportok kevesebb mint felét teszik ki a Jobbiknak.De ha így nő a népszerűsége lassan csak 1/5 de lesz.
gibson70 | 2010. február 22. | 19:07:34
taxi | 2010. február 22. | 18:48:03
Heidekker | 2010. február 22. | 18:26:08
Tévedsz. Magyarország igazi ellensége a Jobbik, amely az utcaharcosok, szkinhedek, rasszisták pártja.
Nagyon alultájékozott vagy. Az előbb említett csoportok kevesebb mint felét teszik ki a Jobbiknak.De ha így nő a népszerűsége lassan csak 1/5 de lesz.
gibson70 | 2010. február 22. | 19:05:01
A kérdés itt nem a Fidesz 2/3 a, ha nem a második hely ,hogy kié lesz..
icolicom | 2010. február 22. | 19:03:02
Nem unják még a Rosszabbik szavazói ezt Sas-kabaré színvonalát idéző bárgyú "Győzzön a Jobbik" böfögést? Olyan szánalmas, mint amilyen szánalmas, hogy egy ilyen csahos, agyvérzéses állapotban vegetáló társaság versenyben lehet a második helyért. Ha lesz elszámoltatás, akkor azokat kell először elővenni, akik "tevékenyen" résztvállaltak abban, hogy egy kvázi nyilaskeresztes párt most Magyarország megmentőjeként aposztrofálja magát. Vezetőiknek börtönben volna a helye, eszméiknek pedig a történelem szemétdombján. A nagy pártoknak pedig (Fidesz, MDF, SZDSZ, Maszop) pedig parlamenten/hatalmon kívül... Az magától értetődik, hogy a köztörvényes bűncselekményeket elkövető elitpárti alakoknak szintén Budaházi és társai mellett van a helyük.Magyarországnak civil demokráciaára van szükség, és nem idióta, megosztó pártokra. Ennek első lépése a függetlenekre történő szavazás, pártlistán meg az LMP választása.
taxi | 2010. február 22. | 19:02:26
Heidekker | 2010. február 22. | 18:53:50
Mi fáj? Hogy a Jobbik egy erőszakszervezet? Neonácik. Miért? Elég annyit, hogy ott van ifj. Hegedűs Lóránt, vagy a Magyar Gárda megint részt vett az újnyilasok "becsület" napi megemlékezésén. Igen van korrupció (már elcsíptek amúgy egy jobbikost is, hehe), de inkább pozitívumként értékelem azt, hogy kiderülnek ezek az ügyek. A korrupciónál súlyosabb viszont a szélsőjobboldal térnyerése, így ellenállásra lesz szükség. Lassan a Fidesz is belátja, h küzdeni kell a szkinhedek ellen. Magyarok vagyunk, nem nácik.
szimpatikus | 2010. február 22. | 19:01:36
HA AZT ÍRJA A KÖZÉLMÉNKUTATÓK HOGY A JOBBIK 14SZÁZALÉKON ÁLL AKKOR EZT AZ ADATOT VISZONYÍTJUK AZ EP VÁLASZTÁS ELŐTTI ADATOKHOZ AHOL HARMADÁT JÓSOLTÁK A JOBBIKNAK MINT AMENNYIT ELÉRTEK AKKOR BÁTRAN ÁLLÍTHATJUK SZÉP NAGY KAKSIBAN VAN AZ MSZP!
MN előfizető | 2010. február 22. | 19:00:32
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:55:13
Szerintem is lopott.
Egyikünk se tudja, ezért találós kérdés: az V.ker.-ben ki lopott többet,-
Rogán: 1
Steiner: 2
Vona: x
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:55:44
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:55:13
De Esztergomot is említhettem volna a legismertebbek közül.
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:55:13
MN előfizető | 2010. február 22. | 18:53:14
A Fidesz akkor Ön szerint nem lopott?? Akkor hol élt az utóbbi 12 évben??
Csak szólok, hogy az önkormányzatok többségét már 3 és fél éve a Fidesz irányítja... És láthatjuk mi folyik ott, BP. 5 kerületével az élen!!!
Heidekker | 2010. február 22. | 18:53:50
Taxi: de jó, hogy van, aki helyreigazítja a tévedésemet.
Az MSZP-SZDSZ-MDF egy maffiapárt. Mindent elkúrnak. A Jobbikról meg nem kell hazudozni.
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:53:16
MN előfizető | 2010. február 22. | 18:51:36
:))
Másfél hónap múlva kiderül, hogy abból végül mennyi szavaz a Jobbikra.
MN előfizető | 2010. február 22. | 18:53:14
taxi | 2010. február 22. | 18:48:03
A válságot a mindent elárasztó ballib korrupció idézte elő. Ezt se hagyd említés nélkül.
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:52:03
taxi | 2010. február 22. | 18:48:03
Pont ezért írtam azt, hogy lássuk milyenek lesznek most parlamenti pártként, és ha ezek csak vádak maradnak akkor 2014-től kormánypárt is lehetnek.
De egy ilyen öntelt, magabiztos, hatalmi vágytól fűtött Fidesznek kell egy ilyen markáns, hiteles ellenzék ami majd 2010-től a Jobbik lesz!
MN előfizető | 2010. február 22. | 18:51:36
Az esélyekhez: Bajnai a múlt héten Oroszlányban kisiskolások előtt kampányolt a Ságvári Ált. Isk.-ban.
Tegnap szintén Oroszlányban, a hagyományos baloldal bányászvárosban Vona tartott gyűlést a Müv. Csarnokban. A csilláron is lógtak a hallgatók.
Szebb jövőt!
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:49:19
budai hegyvidék | 2010. február 22. | 18:03:45
1994-ben meg a baloldal kérdezhette volna ugyanezt... Ne légy ennyire gyerekes.
Amúgy van alternatíva a Fideszen és MSZP-n kívül is. Már lentebb felsoroltam.
taxi | 2010. február 22. | 18:48:03
Heidekker | 2010. február 22. | 18:26:08
Tévedsz. Magyarország igazi ellensége a Jobbik, amely az utcaharcosok, szkinhedek, rasszisták pártja. Az ország morális válságát a Jobbik előretörése mutatja. Remélhetőleg ez csak egy átmeneti társadalmi betegség.
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:47:48
antielvtárs | 2010. február 22. | 17:55:46
Ugye az MSZP-nek 10% a küszöb mivel kormánypárt. De ezt a 10%-ot legalább duplán át fogja vinni. De azért reménykedj abban amiben szeretnél, ha neked már csak ez jutott az élettől:)
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:44:41
Kaczor király | 2010. február 22. | 18:38:06
Azért még ne győzzön, kell 4 év, hogy lássa a választó milyenek is a Jobbik párt emberei a parlamentben. Aztán ha a nép úgy látja 2014-ben győzzön a Jobbik!:)
Bár akkor már biztos, hogy nem lesz ilyen erős a jobboldali fölény 4 év jobboldali kormányzás után ami most várható lesz 2010-től. Persze attól még győzhet a Jobbik 2014-ben.
Kaczor király | 2010. február 22. | 18:41:26
Egyébként a JOBBIK eddig 136 körzetben gyűjtötte össze a kopogtatócédulákat, az MSZP pedig 57-ben, ezért én sem lepődnék meg, ha végül a 2. helyen végezne!
Szömörcsög | 2010. február 22. | 18:41:09
MN előfizető | 2010. február 22. | 18:24:39
Naív ember vagy. És előre bocsátom, hogy "rossz istenhez" imádkoztál, mert lesz még baloldal kormányon. Csak most jobboldal felé hajlik a szavazókorú népesség 8 év baloldali kormányzás után. Meg fog ismétlődni majd -idővel- 1994 is!:))
De addig is: hajrá Jobbik, LMP, Civil Mozgalom, Munkáspárt és MDF-SZDSZ!!!:))
Kaczor király | 2010. február 22. | 18:38:06
budai hegyvidék
Azt a 18%-ot (ami talán nem is lesz 18%) nagyrészt nyugdíjas rajongók alkotják, akik akkor sem szavaznának más pártra, ha megfeszítenék őket. Beléjük nevelték 40 év alatt, hogy csak 1 párt van, már nem változnak meg. Másrészt őket érintette a válság legkevésbé, nem kell nekik kettő helyett egy nyugdíjból megélni. Harmadrész ők azok, akik a leginkább egyoldalúan tájékozódnak, akik azt hiszik, csak az létezik, amit bemond a tv és megír a Népszabadság. Negyedrészt azt mondják, hogy "az Orbánék is lopni fognak, azok sem különbek." Hát tényleg nem sokkal...
Győzzön a JOBBIK!
Heidekker | 2010. február 22. | 18:26:08
A magam részéről én biztosra veszem, hogy az MSZP lecsúszik a 3. helyre. Bajnai mai beszéde is ezért nevezte meg a Jobbikot "közös ellenségként". Csakhogy a lakosság nagyobb része szemében a közös ellenség ma már: Az MSZP.
Ez mélyen igazságtalan, Mert a közös ellenség igazi neve. MSZP-SZDSZ-SZDSZ (vagy ilyesmi).
MN előfizető | 2010. február 22. | 18:24:39
A mai parlamenti ülést nézve magamban imádkoztam. Istenem! Intézd úgy, hogy a mai legyen itt az utolsó fellépésük.
budai hegyvidék | 2010. február 22. | 18:03:45
Az a 18% hol élt az elmúlt nyolc évben? Vagy ennyien vannak benne a lopós buliban?
antielvtárs | 2010. február 22. | 17:55:46
Fog ez még változni! Az MSZP biztosan valamivel a küszöb felett fog átcsúszni és remélem csak harmadik lesz a versenyben. De még ez is hízelgő lesz rájuk nézve, mert más európai országban, ha ezt tenné egy párt a nemzetével, az nem lenne többé parlamenti párt.
|