Fordulat: lefújták a Fidesz-nagygyűlést

Nem lesz Fidesz-rendezvény az Astoriánál, mert Orbán Viktor nem lesz itthon október 23-án.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Európai Tanács elnöke által összehívott brüsszeli csúcstalálkozón vesz részt, ezért az az október 23-ai megemlékezés, amelyen az állami ünnepségek keretében beszédet mondott volna, elmarad - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Budapesten.

A kormányfő szóvivője azt mondta, az euróválság magyarországi hatásait ki kell védeni, a magyar miniszterelnöknek pedig mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá. Márpedig most vasárnap a Magyarország szempontjából legfontosabb döntések Brüsszelben fognak megszületni - mutatott rá, kijelentve: az ország érdeke és az emberek elvárása is, hogy a miniszterelnök ott legyen az Európai Tanács ülésén, kiálljon Magyarországért, határozottan képviselje a magyar érdekeket az euróválsággal szembeni döntések meghozatala során.

Éppen ezért a miniszterelnök október 23-án Brüsszelben tartózkodik, tehát Budapesten nem fog beszédet mondani - rögzítette Szijjártó Péter.

Tájékoztatása szerint a tanács ülésének napirendjén szerepelnek az uniós gazdaságpolitika kérdései, a növekedésösztönzés, a G20-as csúcson képviselendő európai álláspont, a görög helyzet, a bankok újratőkésítése, továbbá valamennyi, az euróválság kezelésével összefüggő kérdés. Kitért arra is, hogy a tanácskozás előtt az uniós tagországok és az eurózóna pénzügyminiszterei is összeülnek, utána pedig az eurózóna országainak kormány- és államfői is megbeszélést folytatnak majd.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte azt is, hogy nem lesz Fidesz-rendezvény az Astoriánál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.