Csata az üres titokért

A BKV felügyelőbizottsága még nem döntötte el, hogy nyilvánosságra hozza-e Kocsis István vezérigazgató ügyvédi letétbe helyezett okiratának tartalmát. Ebben egy olyan ingatlanügyben megfogalmazott vádra válaszolt Kocsis, amelyben még az MVM első embereként volt érintett. Ha volt ügy és érintettség. A lapunk birtokába került okirat ismeretében sem tudunk egyértelmű választ adni.

A Lehet Más a Politika (LMP) párt, illetve több sajtóorgánum immáron egy hete azzal a kéréssel fordult a BKV Zrt. felügyelőbizottságához (fb), hogy közérdekből nyilvános adatként mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyeket Kocsis István a BKV jelenlegi, az MVM korábbi vezérigazgatója július 27-én az MVM-ügy tisztázásaként a testületnek átadott. Székely Gábor, az fb elnöke a személyes adatok kötelező védelmére hivatkozva megtagadta a közlést.

A felügyelőbizottság jövő hétfői ülésén vélhetőleg újra napirendre kerül a téma, mivel a BKV Zrt. jogi osztálya időközben állásfoglalást készített a jegyzőkönyv nyilvánosságra hozataláról. A jogászok arra a következtetésre jutottak, hogy a jegyzőkönyvek általában nyilvánosak, de az MVM-mel kapcsolatban elhangzottak, illetve az ott bemutatott dokumentumok nem, mivel nincsenek összefüggésben a BKV Zrt. mint közfeladatot ellátó szerv működésével.

A birtokunkba került irat ismeretében állítható, az nem szolgáltat perdöntő bizonyítékokat.

Mint ismeretes az index.hu internetes portál június végén azt írta, hogy a brit cégbíróságon fellelhető hivatalos irat szerint egy bizonyos Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa annak az offshore hátterű cégnek, amely több mint egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM-nek tavaly, Kocsis István vezérigazgatósága idején. (Az MVM-nél belső vizsgálat indult a cég tavalyi, offshore cégekkel kötött több milliárd forint értékű szerződésállománya miatt. A cég feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda is kutakodik.)

Hagyó Miklós főpolgármester az ügy tisztázására szólította fel a BKV vezérigazgatóját. A cég felügyelőbizottsága július 27-én hallgatta meg a vezérigazgatót. Kocsis István úgy nyilatkozott, hogy semmilyen hatósági vizsgálatban nem érintett. Majd arról tájékoztatta a felügyelőbizottságot, hogy ügyvédi letétbe helyezett egy közhiteles okmányt, amely igazolja, hogy sem ő, sem a felesége semmilyen módon nem érintett a Jadran nevű cég ügyeiben.

Az említett dokumentum a Jadran Investments Limited angliai gazdasági társaság igazgatójának nyilatkozata arról, hogy cégnek ő az igazgatója. A társaság teljes kibocsátott részvénytőkéjének tulajdonosa pedig a Spearpoint Limited. A cég igazgatója megerősíti, hogy sem dr. Kocsis István, sem egyetlen családtagja nem rendelkezik igazgatói, részvényesi vagy titkári érdekeltséggel a társaságban.

Csakhogy ez még nem perdöntő. A fenti offshore cég tulajdonosa ugyanis egy másik offshore cég, amelynek igazgatói feladatait egy harmadik offshore cég végzi. Éppen ez a gyakorlat teszi lehetővé, hogy a cégek valódi tulajdonosai ismeretlenek maradjanak.

Az érintettség bizonyítására az egyetlen járható út a pénzmozgások feltárása lenne. A bank nyilatkozatát viszont - miszerint az adott tranzakciót ki bonyolította le - csak az érintett kérheti.

A felügyelőbizottság ülésén Andó Sándor többször is feltette a kérdést: járt-e Kocsis István, illetve a felesége a tranzakció heteiben a számlavezetés helyén? Kocsis István nemmel válaszolt. Ám arra a kérdésre, miszerint a felesége hajlandó lenne-e együttműködni a számlavezető bank felkérésében, miszerint nyilatkozzon esetleges érintettségéről, csupán annyit válaszolt: a szakmai szabályainak megfelelő nyilatkozatot már ügyvédi letétbe tette. Erről írtunk fentebb...

A felügyelőbizottság jövő hétfői ülésén ismét szavazásra bocsátják a kérdést: nyilvánosságra hozzák-e az említett okiratot.

Gyorsítanának a BKV-vizsgálaton

A Népszabadság információi szerint az MSZP továbbra is egységes abban, hogy a BKV-nál történt visszásságok ügyében indult vizsgálatokat mielőbb le kell zárni. Úgy tudjuk, a fővárosi szocialisták némi értetlenséggel fogadták, hogy a vizsgálatok meglehetősen lassan haladnak. Állítólag az ügyben konzultáltak már Bajnai Gordon miniszterelnökkel is, a kormányfő pedig szintén azon az állásponton volt, hogy a BKV-ügyeket mielőbb megnyugtatóan rendezni kell.

Hogy ez Kocsis István menesztését jelentheti-e, egyelőre nem tudni bizonyosan. Forrásaink rámutattak, hogy bár az MSZP országos elnöksége egységes a vizsgálatok ügyében, vannak olyan hangok - igaz, kisebbségben -, amelyek nem vennék automatikusan Kocsis fejét az ügyben. Ugyanakkor felmerült, hogy a vizsgálatok végén - amenynyiben ez indokolt - esetleg napirendre kell venni a BKV felügyelő-bizottságának felállítását és teljes tisztújítását is.

 

Kocsis István rajta tartja a kezét - a vezérigazgatói pályázaton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.