Cigányok a megye kettőben
Más faluban örülnek, ha nagy nehézségek árán egyetlen csapatot fenn tudnak tartani, erre tessék, az ezerkétszáz lakosú Karancsságnak kettő is van. Ugyanabban a bajnokságban szerepelnek, a Nógrád megyei II. osztály keleti csoportjában. A név alapján azt gondolhatnánk, hogy a Romanóban a falubeli cigányok játszanak, a régi Karancssági SE-ben pedig a nem cigányok, de ez egyáltalán nincs így. Vegyes a kép, mindkét csapatban vannak romák és nem romák. Legfeljebb az arányok mások.
Kis Imre tekintélyes vargabetűvel, az alföldi Viharsarokból került a hegyvidékre. Békéscsabán érettségizett, aztán a fővárosban elvégezte a Testnevelési Főiskolát, a "téefet". Közben versenyszerűen sportolt, focizott és atletizált. Éppen negyven éve költözött a nógrádi megyeszékhelyre, Salgótarjánba. Belügyesként "sportvonalon" dolgozott, majd leszerelt és felcsapott testnevelő tanárnak. A tanítás mellett edzősködött, "jobbra-balra, általában kiscsapatoknál".
A szakközépben sok roma tanítványa volt. Szerette őket, és - úgy érzi - őt is szerették. A Salgótarjánhoz közeli Karancsságra is egyik hajdani cigány diákja, Csonka Tamás hívta. Korábbi csapatainál is rengeteg jó képességű cigány fiatallal találkozott, de csak nagyon kevesen jutottak el magasabb osztályokig. "Nem igazán tudom, miért, valahol elakadtak. Talán a kitartás hiányzott belőlük, de a környezetük is visszahúzta őket. A körülményeik nem voltak olyan jók, mint a többieknek."
A nyugdíjas tanár azonnal látta, hogy a karancssági roma srácok tényleg ügyesek, érdemes foglalkozni velük. Ennek már hat éve. Először csak ifjúsági csapatokat szerveztek, 2007-ben pedig - hogy az időközben felnőtté váló fiúk is játéklehetőséget kapjanak - Csonka Tamás, a volt tanítvány létrehozta a Romano KASE-t. A csapat rögtön az első évben a "megye háromból" feljebb lépett egy szinttel. Most a középmezőnyben tanyázik.
Kis Imre szerint nincs abban semmi furcsa, hogy egy roma együttesben nem cigányok is helyet kapnak. Egyik fia is itt játszik. A cigány és a nem cigány játékosok mentalitása között az edző nem lát jelentős különbséget. Esetleg azt, hogy a romák vehemensebbek, mindenáron nyerni akarnak. "Állandóan kétszáz fokon égnek, és lehet, hogy keveset is mondtam." Ha viszont nem megy a játék, akkor sokat szövegelnek, a másikat hibáztatják.
Hetente két edzés van, plusz a vasárnapi mérkőzés. A csapatban akad tanár, vagyonőr vagy például kőműves, a többség azonban alkalmi munkás. Ritkán tudják előre, mikor kell dolgozni menniük: amikor szólnak nekik. És akkor azonnal. "Előfordult, hogy alig bírtunk kiállni, mert a meccs előtti napon a fél csapatot bepakolták egy kisbuszba, és vitték valamilyen munkára. Nincs mit tenni, valamiből élniük kell."
A másik gond az, hogy "agyonvágták a vidéki sportot". Kis Imre megkér, hogy erről ne írjak többet, mert nem szeretne "bonyodalmakat", de tény, hogy a játékengedélyek beszerzése, a nevezési és bírói díjak egyre emelkednek. "Félmillió forint kell csak ahhoz, hogy elinduljunk a bajnokságban, és akkor még nincs se mezünk, se cipőnk, se labdánk."
A falvakban nem nagyon látnak állami támogatást. "Odafönt" valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a foci sokfelé nem csupán sport, hanem - ahogyan Kiss Imre fogalma - közösségteremtő erő. "Gyakorlatilag nincs a faluban más értelmes szórakozási lehetőség. Jobb lenne, ha a fiatalok folyton a kocsmába járnának gépezni? Vagy csavarognának és drogoznának?"
A Romano KASE fenntartásához szükséges évi több mint egymillió forintot részben a település adja. De csak részben. A szűkös költségvetésből az önkormányzat nem képes többet kiszorítani a sportra. Így azt a pénzt, amit korábban egyedül a "régi" csapat kapott, most testvériesen kétfelé osztják.
A hiányzó összeget, úgy 300-400 ezer forintot a roma egyesület alapítója, Csonka Tamás fizeti - saját zsebből. Építési vállalkozó, ennyit tud áldozni a csapatra. Spórolnak, amin csak lehet. A mezeket a vállalkozó felesége mossa, az idegenbeli meccsekre a játékosok a saját költségükön utaznak.
A Romano KASE jövője ezzel együtt módfelett bizonytalan. Csonka Tamás attól tart, hogy amennyiben nem sikerül szponzort találniuk, előbb-utóbb kénytelenek lesznek bedobni a törülközőt. Egyelőre azonban gondolni sem akar erre.
A roma vállalkozó se a falujában, se a környékbeli mérkőzéseken nem tapasztalt gyűlölködést. A pályákon nincsenek rosszízű bekiabálások, nincs cigányozás. "Figyeljen ide, mi nem olyan cigányok vagyunk, akiket a tévében szoktak mutatni" - magyarázza. Ezt úgy kell érteni, hogy "nem viskóban lakunk, és nem viszálykodunk. Együtt nőttünk föl a magyarokkal, közöttünk nincs ellenségeskedés."
Az őszi idény utolsó fordulójában a két karancssági csapat egymással játszott. Csonka Tamás felsóhajt: "Félidőben még mi vezettünk 2:1-re, aztán kikaptunk 3:2-re." A meccsen nemhogy kiállítás nem volt, még csak sárga lap sem. A Romano KASE egyébként is az egyik legsportszerűbb csapat a mezőnyben.
Viszont azt a kérdést, hogy a közönség hogyan buzdítja a csapatát, Csonka Tamás nem nagyon érti. "Hogyan szurkolnának? Hát úgy, hogy: Hajrá, Romano!"
