Felfüggesztés vár Sepp Blatterre

A FIFA etikai bizottsága azután tett javaslatot az intézkedésre, hogy az elnöke ellen nyomozás indult a svájci ügyészségen hűtlen kezelés vádjával.
Kilencvennapos felfüggesztés vár Sepp Blatterre, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökére. A hírt elsőként felröppentő BBC azt írja, hogy a szervezet etika bizottsága már javaslatot is tett a büntetőintézkedésre, amelyről csütörtökön születhet meg a döntés. Előzetes felfüggesztésről van szó, a 79 éves Blatter ellen ugyanis nemrég nyomozás indult hűtlen kezelés vádjával egy, a FIFA számára előnytelen szerződés megkötése és egy Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének kifizetett összeg miatt.

Klaus Stöhlker, Blatter egyik tanácsadója a BBC-nek azt mondta, a FIFA februárban távozó elnöke tud a felfüggesztési szándékról, de hogy ez eldöntött tény lenne, arról még senki nem szólt neki. „Elvárnánk, hogy az etikai bizottság meghallgassa az elnököt és bizonyítékok alapján hozza meg a döntést bármiféle szankcióról” – tette hozzá Stöhlker. Maga Blatter a német bulvárlapnak, a Bunténak korábban úgy nyilatkozott, úgy akarják elítélni, hogy közben semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy rosszat tett volna.

Ügyészségi közlések szerint a FIFA-elnökre jelenleg „valahol a tanú és a gyanúsított között” tekintenek az ügyben. A FIFA etikai bizottságában állítólag szó esett Platini felfüggesztéséről is, de erről egyelőre még a javaslat sem született meg. Ő annak a kétmillió svájci franknak az elfogadásáért került gyanúba, amelyet 2011-ben kapott egy kilenc évvel korábban elvégzett munkáért.

Korábbi bejelentése értelmében Blatter jövőre, a FIFA február 26-i rendkívüli közgyűlésén amúgy is távozna a szervezet éléről a FIFA-t megrengető botránysorozat miatt.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.