Jó hírt kapott Lagzi Lajcsi és családja

Galambos Lajos ügyvédje szerint van rá esély, hogy az áram-, víz- és gázlopással gyanúsított zenész családja körében töltheti a téli ünnepeket.

Berényi András, Lagzi Lajcsi ügyvédje már korábban is azt állította, hogy a védence ellen megfogalmazott ügyészségi vádiratban túlzott a bűncselekmény minősítése. Ez szerinte azt is jelentheti, hogy az október 22-én három hónappal meghosszabbított előzetes letartóztatást felülírhatja a bíróság.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Lajcsit és társát, Cs. Csabát azzal gyanúsítják, hogy évikig lopták a közműszolgáltatásokat a zenész mocsai birtokán és a tatai apartmanparkban. A zenészt ezenkívül vesztegetéssel is gyanúsítják, mert lefizethette az óraleolvasókat.

A nyomozók lehallgatták Cs. Csaba telefonbeszélgetéseit, de Lajcsi ügyvédje szerint őt egy másik eset miatt figyelték meg, ezért a felvételeket nem szabadott volna felhasználni Lajcsi ügyében. Berényi András kilencoldalas fellebbezést nyújtott be a bíróságnak, és meggyőződése, hogy a zenész bűncselekményi minősítése alacsonyabb lesz. Ebben az esetben akár az előzetes letartóztatást is megszüntethetik, és Lajcsi otthon karácsonyozhat.

Blikk úgy tudja, a hír miatt Galambos és családja is bizakodó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.