Fürdőruhás bulizókra fogott fegyvert a rendőr

Egy vita miatt hívták ki a rendőröket a texasi McKinney-be. Az egyik járőr elragadtatta magát, és a földre letepert egy 14 éves fürdőruhás lányt, majd az őt megközelítő fiatal fiúkra fegyvert fogott.

„Hívjátok az anyukámat! Ó, istenem” – mondja a 14 éves lány azon a felvételen, amelyet pénteken vett fel egy fiatal, amikor egy nagyobb társaság medencés bulit tartott épp, amikor a rendőrök rájuk törtek. Hogy ki és miért értesítette a hatóságokat, arról ellentmondásos információk láttak napvilágot. A CNN úgy tudja, anya és lánya kapott össze valamin, a Guardian csak egy vitát emleget.

A rohanó rendőröket látva sokan azonnal futásnak eredtek, azok is, akik nem tettek semmi rosszat. A járőrök a fiatal feketék után eredtek, majd a földre lökték őket, köztük egy 14 éves lányt is. Mindezt látva többen a földön fekvő lány köré gyűltek. Az egyik rendőr ekkor azonban fegyvert rántott a fekete, fegyvertelen, úszónadrágos tinédzserekre.

A felvételen hallani, ahogy a szóban forgó rendőr azt mondja, „Le a földre! Mondtam, hogy maradjatok nyugton!”, mire egy fiú azt mondja: „Uram, épp egy születésnapi buliról jövünk, kérem.”, egy másik pedig szóvá teszi, hogy nem találja a táskáját, ám a járőr közli: „Nem érdekel, ülj le azonnal”.

A McKinney-i Rendőrkapitányság Facebook-bejegyzésében közölte, vizsgálatot indítanak az ügyben, és a fegyvert rántó járőrt felfüggesztették. Greg Conley rendőrfőnök sajtótájékoztatón közölte, hogy a kislányt ugyan rövid időre őrizetbe vették, ám már el is engedték. 

A CNN megjegyzi, hogy a kivezényelt rendőrök fehérek voltak, a medencénél szórakozó fiatalok többsége azonban fekete. Ez már a sokadik olyan eset, amikor fehér rendőrök gyakran ok nélkül vegzálják a fegyvertelen feketéket.

Augusztus 9-én agyonlőtték a 18 éves fekete fiatalt, Michael Brownt, akinek halálát követően St. Louis Ferguson nevű elővárosában hetekig tartó, erőszakba torkolló zavargások törtek ki. Darren Wilson rendőr ellen az esküdtszék nem emelt vádat.

Decemberben az országban tiltakozások újabb hullámát indította el, hogy vádemelés nélkül megúszta Daniel Pantaleo, aki egy júliusi akció során leteperte a hatgyermekes családapát, Eric Garnert, amiért füves cigarettát árult. Utolsó szavai a következők voltak: „Nem kapok levegőt!”. A halottkém szerint Garnert a rendőr intézkedés közben lényegében megfojtotta.

Március elején egy 19 éves fiút lőttek agyon a Wisconsin államban található Madisonban, és szintén márciusban a járőrök egy meztelenül őrjöngő fegyvertelen férfivel végeztek a Georgia állambeli Atlantában.

Legutóbb pedig Baltimore-t lobbantotta lángra, hogy a letartóztatás alatt meghalt egy fiatal fekete férfi, Freddie Gray.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.