galéria megtekintése

Tüntetések követték a New York-i fojtogató rendőr felmentését

0 komment

NOL

Az Egyesült Államok igazságügy-minisztere szövetségi polgárjogi eljárást kezdeményez, miután a New York állami vádesküdtszék szerdán úgy döntött, nem emel vádat Daniel Pantaleo rendőrtiszt ellen, aki fojtófogást alkalmazva szerelt le egy fekete férfit. Eric Garner ennek következtében életét vesztette. A bíróság döntése miatt tüntetők vonultak New York utcáira, hogy tiltakozzanak a rendőr felmentése ellen.

Több ezer demonstráló bénította meg a keleti-parti metropolisz közlekedését csütörtök hajnalban. A tüntetések többnyire békésen zajlottak Manhattanben, a Grand Central Terminálnál, a Time Square-en és a Rockefeller Center közelében, miután a testület nem emelt vádat a fekete férfit fojtogató rendőr ellen, aki a brutális rendőri fellépés után meghalt.

A civilek által szervezett akción körülbelül 30 embert kellett őrizetbe venni. A rendőrök az egész tüntetés alatt önmérsékletet tanúsítottak, és megengedték nekik, hogy feltartsák a forgalmat.

A felvonulók órákig kígyóztak az utcákon kántálva és nekimenve a turistáknak, akik az ünnepre jöttek New Yorkba. Egy kisebb tömeg a Time Squaren vonult át többször, más csoportok a Hudson folyó partja mentén tartották fel a forgalmat. Később néhány tüntető átkelt a folyó hídján Brooklynba. Kisebb tüntetések voltak Washingtonban is.

 

Guardian azt írja, volt, ahol a demonstrálók csendben a földre feküdtek. A tüntetők ezzel blokkolták az utat a karácsonyfa-kivilágítás ünnepsége felé, ami a Rockefeller Centerben zajlott. A rendőrség blokád alá vette a központba vezető utcákat, hogy a tiltakozók ne zavarják meg a televízió által is közvetített eseményt. Ezer tüntető vonult a kidíszített Grand Central Terminál nagyterméhez hangosan, de békésen tüntetve.

Tüntetők fekszenek a földön a Grand Central Terminalban
Tüntetők fekszenek a földön a Grand Central Terminalban
Adrees Latif / Reuters

Az esküdtszék döntése után, a tüntetések közepette Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter bejelentette, polgárjogi eljárást indítanak az ügyben, hogy kiderüljön, Eric Garnernek sérültek-e a jogai, mikor Daniel Pantaleo fojtogatta és földre teperte őt. Hasonló eljárás folyik a Fergusonban történt gyilkosság ügyében is. Mint ismeretes: Darren Wilson rendőr lelőtte a fegyvertelen, fekete bőrű Michael Brownt idén augusztusban. Holder szerint a New York-i és fergusoni eset nem különálló. Ezzel valószínűleg arra akart utalni, hogy a két haláleset hatással van az egész Egyesült Államok fekete lakosságára.

"Mindannyian láttuk, hogyan fogták el Garnert. Az ő halála természetesen tragédia. Minden életet értékelni kell, az összes életet" – hangsúlyozta a tárcavezető. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium a Garner-ügyet gondosan ellenőrizte az elmúlt hónapokban. Az ügyészség ennek alapján folytatja le a polgári jogi vizsgálatot.

Holder megemlítette, hogy jelentős tömeg tiltakozik az utcákon a két rendőr felmentése miatt, de a miniszter szerint csak az a demonstráció vezet eredményre, amely erőszak nélkül zajlik. Ezért arra kérte a tüntetőket, maradjanak békések, hogy ne terelődjön el a figyelem az ügyek lényegéről, mellyel az egész nemzetnek komolyan szembe kell néznie.

A rendőrség azért teperte le Garnert egy júliusi akciója során, mert a hatgyermekes családapa illegális cigarettát árult. A férfi azt mondta, mielőtt Pantaleo rendőrtiszt fojtani kezdte: "Minden egyes alkalommal, amikor meglátsz, zaklatni akarsz, meg akarsz engem állítani." A családapa ezután többször mondja a rendőröknek, hogy nem kap levegőt.

A halottkém szerint Garner a fojtófogás következtében halt meg, mert mellkasa benyomódott, amikor a rendőr a földre teperte őt. A Staten Island-i kerületi ügyész szerint ennek ellenére nincs semmilyen ésszerű ok, hogy vádat emeljenek a rendőr ellen.

Szerda este Pantaleo közleményben fejezte ki részvétét Garner családjának. A férfi elmondta, ő azért lett rendőr, hogy megvédje és segítse az embereket. "Soha nem volt célom, hogy bárkinek kárt okozzak, és nagyon rosszul érzem magam Garner halála miatt" – tette hozzá a rendőrtiszt.

Hasonlóképp védte ügyfelét Stuart London. Az ügyvéd szerint sem állt szándékában Pantaleónak, hogy megöljön vagy megsebesítsen bárkit is. A bíróság felmentő döntése hallatán Garner felesége összeomlott.

Esaw Garner, a férfi özvegye
Esaw Garner, az áldozat özvegye
Carlo Allegri / Reuters

New York polgármestere, Bill De Blasio felszólította a tüntetőket, hogy maradjanak békések, mert, mint mondta, találkozott az áldozat apjával, aki szerint fia sem akarná az erőszakot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.