A miniszterelnök biztos benne: a maláj gép szárnya került elő

Bizonyosnak tűnik, hogy a tavaly márciusban eltűnt maláj utasszállító repülőgéptől származik az a szárnydarab, amelyet nemrég a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén találtak meg. A maláj kormányfő tényként jelentette be az azonosítás hírét, az illetékes francia ügyész azonban csak „nagyon erős feltételezésről” beszélt.

Már fizikai bizonyíték is van arra, hogy az MH370-es légi járat az Indiai-óceán déli térségében semmisült meg – mondta szerdán a maláj miniszterelnök, miután bejelentette: a tavaly márciusban, a fedélzetén 239 emberrel eltűnt Boeing–777-eshez tartozott az a szárnydarab, amelyre egy hete bukkantak rá a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén. Najib Razak közölte, hogy a maradványokat a franciaországi Toulouse légügyi tesztközpontjában vizsgáló szakértők határozottan megerősítették ezt az információt.

Serge Mackowiak helyettes párizsi ügyész ugyanakkor óvatosabban fogalmazott, bár a Reuters által idézett szavai is megerősítették: bizonyosnak tűnik, hogy a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gép egyik elemét találták meg. A szakértők arra a „nagyon erős feltételezésre” jutottak, hogy a szerencsétlenül járt Boeingről származik a roncsdarab, de még megerősítésre szorul ez a következtetés – mondta. Szavai szerint a megállapítás a repülőgépet gyártó cégtől és az üzemeltető légitársaságtól, a Malaysia Airlinestól származó információn alapul. Ahhoz nem fér kétség – tette hozzá –, hogy a szárnydarab ugyanolyan gyártmányú és típusú géptől származik, mint amilyen az eltűnt járat is volt. Mackowiak arról is beszámolt, hogy az ugyancsak a szigeten talált utazótáska maradványait a francia rendőrség nyomszakértői vizsgálják meg.

A repülőgép 2014. március 8-án indult útnak, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Roncsait hosszú időn át keresték, mindeddig hiába. Nemrég azonban kiderült: Réunion tengerpartján a helybéliek már május óta találnak különböző tárgyakat, amelyek valószínűleg az eltűnt maláj gépből származnak, de nem gondolták fontosnak, hogy megemlítsék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.