Az AshleyMadison.com atyja is lebukott viszonyaival

Noel Biderman, a cég alapítója többször is megcsalta a feleségét - igaz, nem az általa 2002-ben megalapított, házas embereket célzó társkeresőjéről választott párt magának.

Tavaly februárban még rendíthetetlenül állította, sosem volt hűtlen feleségéhez, Amandához, akivel együtt alapították meg a hűtlenkedő házasoknak szánt társkeresőt. Most azonban kiderült, hogy a New York Daily News-nak adott interjú elkészültekor is viszonya volt - ezt igazolják a hackerek által most közzétett e-mailjei.

A kétgyermekes családapa akkor azt mondta, „még” nem csalta meg a nejét, boldog házasságban élnek. Négy hónappal később, 2014. júniusában szintén úgy fogalmazott a London Evening Standard újságírójának kérdésére, hogy „még” nem lépett félre. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mindössze 10 éve házasok, és nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

A cégalapító Noel Biderman az Ashley Madison plakátjával
A cégalapító Noel Biderman az Ashley Madison plakátjával
Bobby Yip / Reuters

„Hihetetlenül kommunikatívak vagyunk ha a szexuális életünkről van szó. De ha egy nap úgy ébredek fel, hogy a feleségem és én már 200 napja nem voltunk együtt, és úgy ítélem meg, hogy ez nem is fog jelentősen változni, akkor megcsalnám őt. Előbb lépnék félre, mint hogy elváljak. Ha gyerekeid vannak, akiket szeretsz, egy otthonod, amit a nejeddel együtt építettek fel, és egy jövő, amit közösen tervezgettek, ugyan miért adnád fel csupán a szexért?”

Ennek némiképp ellentmond, hogy a napokban kiszivárgott e-mailjei szerint három nővel is viszonyt folytatott, köztük egy torontói diáklánnyal, akinek munkát is akart adni a társkereső honlap mögött álló Avid Life Mediánál. A Melisaként azonosított lány végül nem állt munkába a cégnél, noha Biderman szép kis bónuszt ígért neki az e-mailjében.

Az AshelyMadison.com atyja egy másik nőnek is írogatott, azonban nem derültek ki izgalmas részletek. A harmadik hölgyet Milának hívták, és a mobilszáma megegyezik az egyik szexpartnerkereső oldal egyik felhasználójának telefonszámával.

Okostelefonon is könnyedén elérhető
Okostelefonon is könnyedén elérhető
Mark Blinch / Reuters

S noha egy évvel ezelőtt még Noel Biderman arról beszélt, hogy az oldalukról nyert adatokat egyszer a hűtlenség jelenségével foglalkozó szakemberek fogják majd tanulmányozni, miután júliusban hackerek törték fel a hűtlenkedő házasoknak szánt társkereső oldalát, és nyilvánosságra hozták a cég összes pénzügyi adatát és a 37 millió felhasználó személyes adatait, az emberek többsége most inkább azt bogarássza az adathalmazból, vajon a velük kapcsolatos információk is elérhetőek-e a világhálón. Mások pedig inkább arra kíváncsiak, párjuk regisztrált-e a hűtlenkedő házasoknak szánt társkeresőre.

Több ismert felhasználó is lehetett, biztosan regisztrált például a 19 Kids and Counting című, a TLC-n futó konzervatív valóságshow egyik szereplője, Josh Duggar.  A négygyermekes családapának nem ez az első botránya, májusban azért került a lapok címlapjára, mert kiderült, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt legalább öt fiatalkorú lányt, köztük a saját testvéreit is molesztálta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.