Mit bír ki az elmélet a gyakorlati politikában?  Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Intézetének tanára, aki  eddig csak oktatta, tavasztól viszont már Szócska Miklós kabinetjének külsős tagjaként, a gyakorlatban is megpróbálhatja: mit bír ki az elmélet a kormányzati egészségpolitikában.

– Boldogul elméleti szakemberként az államigazgatásban?

– Sokakban megfogalmazódik előítéletként, hogy az egészségügyért felelős államtitkár és csapata ugyan nagy tudású, elméleti szakemberekből áll, de fogalmuk sincs a gyakorlatról. Ez már azért is tévhit, mert egy oktatóintézmény hallgatóin keresztül sokkal többet lát a gyakorlatból, mint egy speciális területtel foglalkozó gyakorló vezető. Másrészt a Menedzserképző munkatársaként magam is számos intézmény problémájával foglalkoztam. A kabinet egyébként döntő többségében nem a Menedzserképző munkatársaiból áll: van köztük gyakorló kórházvezető, háziorvos, gyógyszerész. Vagyis van némi tapasztalatunk arról, hogyan működik a rendszer…

– Azért politikusként még nem volt gyakorlata…

– Ez így van, de nem is érzem magam politikusnak. A politika egy sajátos keretrendszer, amelyben el kell tudnunk érni szakmai elképzeléseink megvalósítását. Nem egyszerű feladat.

– Csalódott?

– Inkább meglepett, hogy mennyire bonyolult a kormányzás. Sokan például azt gondolják, ha valaki államtitkárként, vagy miniszterként megkapja a pozíciót, onnantól kezdve azt csinál, amit akar, rajta múlik minden, ami az ágazatban történik, de ez nincs így.  Mire az eredeti elgondolásból politikai döntés lehet, hosszú az út, és közben számtalan hatás érheti az elgondolást.  Informális és formális úton is nagyon sok szereplő igyekszik saját érdekei mentén befolyásolni egy-egy döntést. Ha elkészül a tervezet, először a helyettes-államtitkári értekezleten vitatják meg, majd a miniszterire kerül, ha az is jóváhagyta, akkor kerül a közigazgatási egyeztetésre. Ebben a körben a tárcák és társadalmi szervezetek is véleményezik. Ezt követően a közigazgatási államtitkári értekezleten vitatják meg a javaslatot, majd az ott javított változat kerül a kormány elé. Mire e folyamat a végére ér, jelentősen módosulnak a dolgok. Az előterjesztőnek adott esetben sok kompromisszumot kell kötnie, sőt az is előfordulhat, hogy eredeti szándékától el kell állnia.

–  Tudna erre gyakorlati példát idézni?

– Érdekes, talán az ágazat számára pozitív példa a 27,5 milliárdos konszolidációs pénz megtalálása, amelyet nem neveznék konszolidációnak. Pusztán ennek a hosszabb távú folyamatnak az első lépéséről van szó, amely a túlélést teszi lehetővé.

– Mi az, ami biztosan önnek köszönhető?

– Egyetlen eredmény sem egyetlen ember érdeme, minden javaslaton sokan dolgoznak. De magam is katalizátora voltam a 27,5 milliárd megtalálásának.  Elvben ez az összeg a 2009-es zárszámadás tételeként, mint az E-Alap hiányát mérséklő összegként szerepelt. Eredetileg ennek a pénznek a forrása még 2007-ben keletkezett többlet volt. Ha ebből a tavalyi év hiányát finanszírozzák, a pénz elveszhetett volna az ágazat számára.

– Egyes szakértők szerint ez virtuális összeg, azaz ez a pénz gyakorlatilag nem létezik.

– Egyetlen költségvetési tétel  sem létezik abban formában, hogy na, itt van egy köteg bankjegy, és el lehet venni. Ilyen értelemben valóban csak papírra írt, de a pénzügy, a költségvetési számvitel számára nagyon is létező számokról van szó.   Ha például, ez a 2007-es tételek között lett volna fölhasználva, hiánycélt csökkentette volna, így viszont a 2009-es hiány több lett, de ez az összeg forrásként került a 2010-es tételek közé.  Lehetőséget találtunk arra, hogy ne 2009-ben, hanem 2010-es évben legyen elszámolva a 27 milliárd.  

Az interjú teljes szövegét olvassa el a Medical Tribune című lapban