lapom

lapom

Maradjon csak ilyen...

Bíró Mariann a Népszava újságírója, Szegő Tamás díjat kapott. Andressew Iván laudácója Elhangzott a Szegő Tamás-díj átadásakor a Magyar...

Bíró Mariann a Népszava újságírója, Szegő Tamás díjat kapott.

Andressew Iván laudácója

Elhangzott a Szegő Tamás-díj átadásakor a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában 2012. szeptember 28-án.

Amikor megláttam, hogy Biró Marianna is pályázott, kicsit megijedtem. Tulajdonképpen egy kuratóriumban, pláne, ha az ember történetesen elnök, rémálom az, ha az egyik pályázó olyan ember, akit ismerünk. Nem csak akárhogyan, a szakmából. (Bár, és ez már vélhetően hajlott koromból adódik, nem Biró Marianna az egyetlen, akit ismerek és kedvelek.)

 

Nekem ő egyrészt a tanítványom volt, másrészt eléggé régóta közelről figyelhetem a munkáját, hiszen a Népszavánál ír, ráadásul néha a rovatomba is - ha rá tudom venni. Ilyenkor óhatatlanul fölmerülhet, hogy elfogult vagyok a pályázóval szemben, vagyis mellette,  és azt meg még ebben a gátlástalan társadalomban sem illik.

Ezért aztán arra gondoltam, hogy nem szavazok Biró Mariannára, de ha mégis úgy találom, hogy idén ő érdemli meg a legnagyobb elismerést, akkor kiszállok a szavazásból. Mert így tisztességes.

De aztán megnyugodtam, mert meggyőző fölényt kapott akkor, amikor összeszámoltuk a szavazatokat. Meg is érdemli.

Azért, mert hiába figyelmeztettem éveken át sokszor, hogy az újságíró önvédelemból tartson távolságot azoktól a történetektől és főleg azoktól az emberektől, amelyeket és akiket megismer, mert ha túl közel kerül, akkor belepusztulhat abba a sok nyomorúságba, amit magára vesz. Nem lehet minden nap újabb és újabb szörnyű sors terhét a lelkünkre pakolni, mert a végén mi magunk is összeroppanunk.

Lehet, hogy ez csak általában igaz, lehet, hogy mégis vannak kivételes alkatú kollégák, akik ezt bírják.

Számtalanszor kaptam Mariannát azon, hogy könnyes a szeme, hogy sír. Eleinte azt hittem, hogy valami magánügy miatt, aztán egyszer rájöttem, hogy valami borzalmas emberi történettel szembesült. Nem tudom hány éves, de még mindig képes az együttérzés olyan fokára, ami tilos a lelkésznek, az orvosnak, az újságírónak. De az is lehet, hogy pont Mariannának nem tilos, mert ettől lesz egyre jobb újságíró.

Idén különös szerencséje volt, bár elismerem, hogy ez így meglehetősen cinikus megjegyzésnek tűnik.

Nagyon ritka az, hogy a munkánk hatására valami csakugyan változik. Hogy nem csak az olvasóknak, hanem például a politikusoknak is szembesülniük kell azzal, hogy van egy értelmi fogyatékos kisgyerek, akivel úgy bánik a magyar állam, a magyar egészségügy, a magyar államfő, ahogy egy beteg állattal nem mernének bánni. Senki, de senki nem akarja elintézni, hogy a fogfájós kislány, aki hat hónapra kapott időpontot, azonnal megfelelő ellátásban részesüljön. És akkor megtörténik a csoda - nem az, hogy az egészségügyi miniszter, vagy mifene van most, valami emberi forrásminiszter, vagy valamelyik kórházigazgató, netalántán az egymilliárddal a fogturizmus ürügyén támogatott magánklinikák közül valamelyik elvégezze azt, amire fölesküdött, hanem jelentkezik egy Németországban élő magyar, aki kifizeti a számlát, a tályogtól szenvedő kislányt megszabadítja a fájdalomtól.

És a történet itt már kilép önmagából. Egyszercsak szembesíti az embereket a hatalom mélységes erkölcstelenségével. Facebook-csoport alakul, mert a fogyatékos gyereket nevelők rájönnek, hogy nem elbújni kell az emberek elől, hanem érdemes kiállni, érdemes kiabálni, ha méltatlanság éri őket. És érdemes bízni a sajtóban, mert ott van például ez a Biró Marianna.

És erre jön még ráadásul az a történet, hogy ugyanaz az ember, aki a kislány gyógyítására pénzt adott, fölajánlott 100-100 ezer, vagyis tízmillió forintot személyesen Orbán Viktornak, illetve száz szegény családnak. És amikor Orbán egy embert küldött hozzá, a részletek megtárgyalására, az az ember fölvetette, hogy mi lenne, ha azt a tízmilliót  az Újpest focicsapata kapná.

Idáig dagadt eddig a történet. Ez van. Ezt van Magyarországon. Mindent elönt a pofátlan erkölcstelenség, a kilátástalan, szenvtelen cinizmus. Tessék szembenézni a valósággal!

Biró Mariannának idén sikerült az áttörés. Ha nem lenne olyan, amilyen, akkor kevesebbet tudnánk magunkról.

Tudom, hogy sokat fog még sírdogálni élete során. És most már mégis azt mondom, hogy ha ez kell ahhoz, hogy ilyen hatást érjen el, akkor maradjon csak ilyen, mint amilyen most.

2012.09.29 07:09

Ajánlott cikkek

Blogger


déana

Blogger

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.