lapom

lapom

Doncsev és a hálapénz

Miközben a Péterfy utcai kórház baleseti sebészének parásügye nyomán már a fél ország fölháborodott – egy főorvos állítólag miután...

Miközben a Péterfy utcai kórház baleseti sebészének parásügye nyomán már a fél ország fölháborodott – egy főorvos állítólag miután kevesellte a beteg tízezer forintját és még csúnyán le is hordta betegét aközben Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára minisztere nevében nem látja rövid távon megoldhatónak a problémát. A jobbikos Volner János azon kérdésére – „Hogyan sikerül visszaszorítani a hálapénz gyakorlatát az egészségügyben? " – szó szerint ezt írja:

Korábban több kísérletet tettek a hálapénz rendszerének megszüntetésére, azonban ezek fokozatosan elhaltak. Mi olyan megközelítésben próbáljuk kezelni ezt a problémát, amely nem rövidtávú, eseti megoldást jelent, hanem végleges eredményt. A hálapénz elleni leghatásosabb eszköz, ha az ellátórendszerben dolgozó orvosok és szakdolgozók jövedelmi helyzetén javítunk, ezáltal megfelelő anyagi környezetet teremtünk számukra. 2012-ben 30,5 milliárd. forintot fordítottunk az ágazatban dolgozók béremelésére . 2013-ban mintegy 30 milliárd forintos bóremelés megvalósítása van folyamatban. Ezek az intézkedések stabil kiindulási pontot jelentenek a hálapénz elleni eredményes harcban .

A rezidensek ösztöndíjprogramja keretében a támogatásban részesülők vállalták, hogy semmilyen formában nem fogadnak el hálapénzt. Ezzel a lépéssel az ellátórendszerben dolgozók utánpótlását biztosító szakember-bázis is kifejezte elkötelezettségét a hálapénz felszámolása mellett. 2010 óta a felsoroltakon kívül több intézkedés is történt az ágazatban dolgozók jövedelmi helyzetének megváltoztatására (pl. uniós forrásból képzések, foglalkoztatást biztosító támogatások nyújtása, az alapellátás finanszírozásának jelentős mértékű javítása, jövedelem-kiegészítés biztosítása). A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységével kapcsolatban nem fogadhat el, vagy nem köthet ki . Az ellátórendszer minden szereplőjének részt kell vállalnia a hálapénz elleni fellépésben, ez alól a munkáltatók sem vonhatják ki magukat .”

Az utolsó mondatból úgy tűnik, mintha Doncsev András a hálapénz mizéria megoldatlanságát a kórházi vezetők nyakába akarná varrni. Nem szép.

Pedig Doncsev András nyilván, alapvetően nem rossz ember. Nem olyan, aki a felelősséget elkeni, másra hárítja. Nyilván mindezt azért írhatta le ilyen összefüggésben, mert neki nem mondták meg, és ezért nem is tudja, hogy, a kormányzat, a kórház fenntartó GYEMSZI hallgatólagos beleegyezésével, miután mást nem is igen lehetett tenni, a kórházi vezetők kiadták a hálapénz elfogadását legalizáló munkáltatói engedélyt. Mert aki nem tette, azt egyszerűen ott hagyták az orvosai.

Az Orbán-kormány a munkatörvénykönyvének említett apró módosításával iktatta törvénybe az egészségügyben a korrupciót.

Kár, hogy ezt a válaszában nem említi.

2013.06.18 17:06

Ajánlott cikkek

Blogger


déana

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.