Csúcsforgalom az Ostkreuz pályaudvaron. A német vasút szombaton egyet fizet, négyet vihet akcióval csábítja az utasokat

REUTERS - Fabrizio Bensch

A lakó- és munkahelye közötti ingázás havonta 50 ezer forintba kerül - ebből csak a vonat 30 ezret emészt fel Albertirsa és Budapest között. Minthogy nettó fizetése alig éri el a 100 ezer forintot, önerőből képtelen lenne finanszírozni az utazást.

Ez adta az ötletet ahhoz, hogy feltérképezzem, hogyan viszonyul a tehetős nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban egy nagyjából azonos távolságra szóló vonatjegy ára egy ottani - többnyire irodában dolgozó - alkalmazott fizetéséhez.

- Svájcban a vonatközlekedés ottani mércével sem olcsó - mondja a több mint ötven éve az alpesi országban élő Lajos. Ám vannak olyan szakaszok, helyi közlekedési vállalatok üzemeltetésében, amelyeken majdhogynem centekért lehet utazni. Az országot zónákra osztották fel, s azok nagysága, kiterjedése határozza meg a jegyárakat. A Zürich megyei Schaffhausentől Rapperswillig szóló zónajeggyel észak-déli irányban 60-70 kilométer, kelet-nyugati irányban 30 kilométer távolságot tehetünk meg, átszámolva havi kevesebb mint 39 ezer, illetve évente valamivel több mint 330 ezer forintért.

Egy harminc év körüli, hároméves kereskedelmi bizonyítvánnyal rendelkező állami irodai alkalmazott havi bruttó keresete Zürich megyében 900 ezer és egymillió forint között van. Így szerencsés esetben - amennyiben az illető vonattal utazik - összes havi jövedelmének alig több mint négy százalékát kell vonatozásra költenie.

A Zürich-Luzern útvonalat sem sokkal drágább vonattal megtenni: ezért 2. osztályon havi 272 svájci frankot (48 ezer forintot) kell fizetni.

Németországban, a hírneves ICE-vonaton lényegesen drágább utazni: Viktornak, aki reptéri biztonsági őrként dolgozik, legalább három munkanapot kell dolgoznia egy havijegyért a Hamburg-Lübeck (66 kilométeres) vonalra. Fizetése nem tartozik a legmagasabbak közé, így bérének 13 és fél százalékát költheti vonatjegyre. A német bahn.de internetes oldalon azt is megtudhatjuk, hogy autóval közel két és félszer kerül többe a napi oda-vissza út. A vasúttársaság a havijegy mellé bont is ad, mellyel szombatonként negyedmagával mehet ugyanezen a vonalon - egy árért. További kedvezményeket is kínálnak, hogy az utazni vágyó (vagy utazni kényszerülő) őket válassza. Az évi 200 euróba kerülő Bahncarddal például a kiválasztott úti célt fél áron érhetjük el.

Magyar pénztárcának az angliai árak tűnhetnek a legfájóbbnak. A London és Tunbridge Wells közötti, jó 60 kilométeres vonatozásért havi több mint 91 ezer forintot kell leszurkolni - kapjuk az információt a végleg kiköltözni készülő Helgától. Igaz, ott egy irodista havonta majdnem nettó 503 ezer forintot vihet haza, így az ingázó keresetének közel egyötödét kényszerül vonatjegyre költeni.

Megnéztük, vajon az Egyesült Államokban megéri-e vonatra szállni, ha valaki az elővárosokból szeretne a városközpontba jutni. - Kevés helyen van az előbbiekhez hasonló ingajárat, mert az emberek többsége autóval közlekedik - tudjuk meg a hazánkban élő John-tól. Az úgynevezett commuter railekkel csak Bostonban, New Yorkban, Philadelphiában, Chicagóban és San Franciscóban találkozni.

A chicagói MetraRaillel is zónás rendszerben utazhatunk. A távolságok itt nagyobbak, így viszonyítási alapunk egy 90 kilométeres vonalszakasz: a Harvard-McHenry nagyjából 46 ezer forintba kerül, míg a bostoni MBTA-val való utazásért - szektora válogatja -
13 ezer és 53 ezer forint közötti összegnek megfelelő dollárt kell fizetni.

A tengerentúlon az adminisztrátori fizetések államonként különbözőek, de átlagban havi nettó 420-680 ezer forintot biztosan megkeres egy irodai alkalmazott. Egy Massachusetts Bayben élő amerikai így legrosszabb esetben is fizetésének 12 és fél százalékát fordítja munkába járásra. Bostonban egyébként a jegy árába a vonat mellett valamennyi helyi tömegközlekedési járat használata is beletartozik.

Másfelől nézve azt is megállapíthatjuk, hogy amennyiben az adott ország állampolgárai fizetésüket mind vonatjegy-vásárlásra költenék, egy svájci 1538, egy német 484, egy angol 331 és fél, míg egy amerikai 822-1330 kilométert tehetne meg kedvezményesen belőlük. A magyar ingázónak mindöszsze 166 kedvezményes kilométer jár.

Teljes körű felmérésre nem vállalkoztunk, de az biztonsággal állítható, hogy Svájcban és Németországban az utazás nemcsak relatíve olcsóbb, hanem kényelmesebb is. Azt már nem mernénk állítani, hogy az angliai South Eastern Trains, a MetraRail vagy az MBTA járatai akár a mi vonataink tisztaságával is felvehetnék a versenyt, viszont fizetésarányosan még mindig lényegesen kedvezőbb rajtuk zötykölődni, mint az itthoni vonatokon.

Arra a kérdésre nem kerestük a választ, vajon a magyar átlagfizetések vagy a vonatjegyárak rugaszkodnak-e el nagyobb mértékben a gazdagabb országokétól, az viszont tény: Magyarországon öreg a járműpark, katasztrofális állapotban vannak a pályatestek, és az utazóközönség egy részének vonatozási kultúrája sem segíti a MÁV-ot egy korszerűbb és ol-csóbb szolgáltatás bevezetésében.