Másodszor is elaltatják a legendás Maybach márkát a németek

Érdektelenség miatt a Daimler–Benz konszern leállítja a Maybach márkájú autók gyártását.

Ismét Csipkerózsika-álomba merülhet, mert a Sex és New Yorkban vállalt filmszerep sem mentette meg a legendás Maybach autómárkát, amelyet másodszor altatnak el. Érdektelenség miatt leállította gyártását a tulajdonos Daimler–Benz konszern.

Az első Mercedes szellemi atyja, a műszaki zseni Wilhelm Maybach 1906-ben megvált Gottlieb Daimlertől, és fiával Karl Maybachhal saját vállalatot alapított, Zeppelin gróf komoly anyagi támogatásával. A legendás léghajók első világháborús kudarca után automobilokhoz gyártottak motorokat, többek között a holland Spykernek. 1927-ben elkészítették saját luxuskocsijukat, mely a Maybach-Motorenbau rövidítése után kettős M betűs jelvényt kapott. 1941-ben haditermelésre álltak át, és befejezték a járműgyártást, addig összesen 1800 Maybach autó készült. A háború után a csak motorgyártással foglalkozó cég beleolvadt a Daimlerbe, mely a kilencvenes években a Chryslerrel egyesülve belefogott a legendás luxusmárka feltámasztásába. 2002 márciusában bemutatták a Maybach Zeppelint, különösen bízva a közel-keleti és észak-amerikai piacban, de Lionel Richie-n és néhány arab olajsejken kívül nem rohamozták meg a márkát a megrendelők.

Amíg a múlt századi Maybachok elegáns vásárlói külön szakműhelyekkel készíttették el autóik karosszériáját, addig az S osztály műszaki alapjaira épülő XXI. századi modellt a Mercedes sindelfingeni üzemében rak ták össze. A V12 hengeres és 505 lóerős teljesítményű benzinmotort 5,7, illetve 6,2 méteres karosszériákba építették, előbbit 310 ezer, a hosszabbikat 360 ezer eurós áron kínálták a premier évében. Az utastér teteje szolárcellás volt, az elektrokrómos oldalablakok sötétíthetőek, a hátsó fotelekben ülő utasok kristálypohárba tölthették a hűtött pezsgőt.

Az újjáélesztett első változat óta volt kék, fekete, barna és fehér korszaka a Maybachnak, a színek váltása után próbálkoztak félig nyitott Landaulet modellel is, most viszont sötét korszak következik, mert ismét altatják a márkát. Nem először kerül tetszhalott állapotba a legendás Maybach, amelyet azért támasztott fel a Mercedes, hogy a felső luxuskategóriában is szerepeljen, ám a Rolls-Royce továbbra is elfoglalja a trónt. Ami azért is kellemetlen a stuttgartiaknak, mert azt legnagyobb versenytársuk, a BMW birtokolja. Amásik konszern, a Volkswagen a Bentley megvásárlásával lépett be a klubba. Tavaly még dizájnpályázatot hirdettek a következő modellre, és az eredeti tervek még 2013-as leállásról szóltak, de a legfrissebb árlistán már nem rendelhető megszűntként jelzik valamennyi típust. Az anyacég Daimler-konszern a továbbiakban inkább a Maybach alapjául is szolgáló S osztályú Mercedes–Benz-kínálatot bővíti. Az elemzések szerint nem érné meg fejleszteni a Maybach következő nemzedékét, mert nem versenyképes a piacon, hacsak nem a gyűjtők között, mert nem sok készült belőle: az újkori Maybachból sorozatgyártásának első teljes évében, 2003-ban hatszáz kelt el, 2011-ben már csak kétszázat rendeltek belőle, miközben versenytársainak értékesítései folyamatosan nőttek: tavaly a luxuskategóriában a Rolls-Royce 2700, a Bentley 5100 autót értékesített. A Daimler évi ezer Maybach eladását tervezte, ám ez csak álom maradt, és különösen az európai piacon bukott nagyot a márka, melyből a JATO Dynamics adatai szerint tavaly 46 autót helyeztek forgalomba, miközben Rolls-Royce-ból 472, Bentleyből 1774 kelt el az öreg kontinensen. A karbantartás és javítás a kimagasló műszaki minőség mellett azért sem jelent gondot a tulajdonosoknak, mert a karosszériaelemeket leszámítva a Maybach minden alkatrésze a Mercedestől származik.

Az 1932-es Maybach Zeppelin és a 2002-ben feltámasztott utód
Az 1932-es Maybach Zeppelin és a 2002-ben feltámasztott utód
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.