Egész biztos vagyok benne, hogy a KTM központjában a Duke harmadik szériájában a „sima”, vagyis az R jelölés nélküli változatról úgy gondolkodnak, hogy az végül is egy „melléktermék”. Az igazi gyermek, amit mindig is akartak az a 690 Duke R volt, amit a testvér megjelenése után tavaly végre piacra is dobtak. Itt végre már minden az, amit a számok takarnak. A 690 már valóban egy 690 köbcentis lökettérfogatú, egyhengeres blokkot takar, nem úgy mint a sima változat esetében, ahol a típusjelzés csak szemfényvesztés. Ott bizony mindez csak 654 köbcenti.

Az is biztos, hogy ez a gép a motoros világtól több figyelmet érdemelne, mert a legerősebb, sorozatban gyártott, egyhengeres gép.

Egy szó mint száz, ez a gép nagyon ki lett találva. Olyannyira, hogy kezdő motorosoknak szinte kötelező darabnak kellene lennie, annak ellenére is, hogy azért nem egy simulékony stílusú paripát alkottak az osztrák mérnökök. Az, hogy a blokkból kipréseltek 70 lóerőt azért annak ára van. A főtengely háromezres fordulata alatt a gép szinte semmit sem csinál, sőt inkább kelletlenül csak ráz. Ezt követően már érezni valamit a lényegből, ám az igazi élvezet 6,5 ezer környékén érkezik, és innen nagyon nehezen akad ellenfél. Hogy miért is? Nos, a száraztömeg miatt. Alig 148 kilogramm a Duke, ami vetekszik egy komolynak nehezen mondható robogóéval is – szédítően könnyű. Szóval eszméletlenül jó gép ez így, a kis súly és a bőven száz lóerő alatti teljesítménnyel.

Hosszú útra azért ne merészkedjünk vele, a váltóáttételek roppant rövidek, így az egyébként elfogadható, 5-6 liter közötti fogyasztása jóval magasabbra is emelkedhet. Ám nem ez fogja visszatartani a Duke-tulajdonosokat a túrázástól, hanem az ülés. Nem is az a baj, hogy kemény, mert az csak úgymond ízlés kérdése, hanem hogy meredeken lejt a tank felé és szinte csak egyetlen üléspozíciót enged, ami nem túl előnyös, de ha valakit ez nem zavar, akkor hajrá, mert aligha van olyan, aki legbelül ezt a motort nem élvezné.

Egy henger, 690 cm³