Dunát lehetne rekeszteni Hosszú Katinka vizeletmintáival

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője közölte: az elmúlt 13 hónapban 39 alkalommal tesztelték a doppingellenőrök a 400 méter vegyesen szombaton olimpiai aranyérmes úszót, Hosszú Katinkát. Ezt a szakember a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság sajtószolgálatának mondta, miután több amerikai sajtóorgánum is burkoltan kétségbe vonta, hogy Hosszú tisztán, tiltott szerek használata nélkül szerzett világcsúccsal aranyat Rióban.

 

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

„Enyhén szólva is elképesztő és elszomorító az a tendencia, amely a világ sportját mostanában áthatja, egyrészt a sokasodó doppingesetekkel, a kizárásokkal és a felfüggesztésekkel, másrészt pedig a megalapozatlan vádaskodásokkal” - idézte a 2017-es vb médiaszolgálata által kiadott hétfői közlemény Tiszekert.

A MACS vezetője hozzátette: a 39 tesztből 29 vizeletvizsgálat volt, kilenc pedig vérvétellel együtt járó tesztelés. Hosszúnak egy alkalommal helyszíni kábítószer-ellenőrzésen is részt kellett vennie. Tiszeker megjegyezte, ezen kívül a nemzetközi szövetség (FINA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is többször ellenőriztette Hosszút.

A Hosszú Katinkára szombati győzelme után zúdult össztűzről itt olvashatnak bővebben: >>>

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.