A címvédő Gyurta már az elődöntőbe se jutott be 200 mellen

A címvédő Gyurta Dániel a 17. időt érte el a 200 méter mell keddi előfutamában a riói olimpián, így nem jutott be az elődöntőbe. A szám háromszoros világbajnokaként az UTE 27 éves úszója 2:11.28 perces idejével két századdal szorult ki a legjobb 16 közül.

Gyurta Dániel
Gyurta Dániel
Illyés Tibor / MTI

"Nem volt jó, főleg a második száz méter. Az edzések egész évben jól mentek, de a versenyeken ez sehol nem jött ki. Ilyen a sport, ilyenkor kell erőt meríteni Hosszú Katinkából, vagy Cseh Lászlóból, akik voltak olyan hasonló helyzetben, mint én most. Tovább kell menni az úton, én mindig abban hiszek, hogy az elvégzett munka előbb-utóbb ki fog jönni. Úgy látszik, ez most nem az az év" - értékelt Gyurta.

A szám másik magyar indulója, Horváth Dávid, aki ebben a számban 2013-ban ezüstérmes lett a junior világbajnokságon, 2:13.24 perces időt úszott, ezzel 30.-ként végzett.

"Jó érzés volt ennyi ember előtt úszni, nagyon feldobott. Volt nekem ez a jövök, nem jövök dolog, ami fejben picit összezavart, ráadásul egy hét edzés is kimaradt emiatt. Ahhoz képest nagyon örülök, hogy ennyit sikerült úszni, nem gondoltam volna" - mondta a Kőbánya SC 20 éves versenyzője, akinek riói indulása csak az utolsó pillanatban vált biztossá.

Utolsó a férfi gyorsváltó

A magyar 4x200 méteres férfi gyorsváltó a legrosszabb, 16. időt érte el a szám keddi előfutamában a riói olimpián. A Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjamin, Kozma Dominik összeállítású négyes 7:18.51 perccel ért célba.

"Az eleje jól sikerült, utána viszont volt egy betli, onnantól pedig nehéz volt felállni. Nem úsztam ki magamból mindent, mert amikor beugrottam, már nem lehetett volna visszajönni" - nyilatkozta az M4 Sportnak Kozma, aki hozzátette: a váltójuk szerinte sokkal jobb teljesítményre képes. "Jövőre a világbajnokságon simán az első ötben lehetünk, de többször kell együtt úsznunk."

Bernek elmondta, hogy a saját időeredményének örül, Kis Gergő pedig elárulta, hogy "belenézett" egy hullámba, vizet nyelt, ezért nem tudott jobb időt úszni.

De hogy ne csak rossz hírekkel szolgáljunk: a kedd esti versenyeken két magyar sikert is elkönyvelhettünk: Szilágyi Liliána  200 méter pillangón, Imre Géza pedig férfi párbajtőrön jutott az olimpiai elődöntőbe.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.