Én édes Katinkám
– Keressük az otthonunkat, de még nem találtunk akkora lakást, amekkorát szeretnénk. Jó lenne legalább százhúsz négyzetméter, akadt is már ingatlan, amelyik tetszett, ám valami gond mindegyikkel volt. Úgyhogy egyelőre marad a szálló – magyarázza a tavaly a fél világot tönkreverő úszóklasszis, aki augusztusban, a Seychelle-szigeteken fogadott örök hűséget saját sportkarrierjét miatta feladó s huszonöt évesen immár a tréneri hivatásnak élő amerikai kedvesének.
Ha kellőképp líraiak akarnánk lenni, úgy fogalmaznánk, Katinka a szerelem hullámain éri el sikereit hétről hétre, a helyzet azonban az: a romantikát félretéve is lehet igazság az állításban. Az esztendőkön át Kaliforniában készülő, majd a londoni olimpián várakozás alatt szereplő, választottjával hazatelepülő s a fél éve, a barcelonai vb-n két aranyérmet szerző sportoló annyiban árnyalja a kijelentést, hogy inkább a szerelem nyomán kiteljesedett bizalom a kulcsa a különlegesen eredményes együttműködésnek.
Tusup csatlakozik az előtte szólóhoz, mondván: teljesen új, addig nem tesztelt program alapján zajlik felesége fölkészítése, így töretlen hit nélkül bele sem fogtak volna a közös munkába.
– Amikor beérek a célba, és ránézek Shane-re, földöntúli boldogság fog el. Barcelonában, a kétszáz vegyes megnyerése után elég volt egy pillantás, hogy átéljem a katarzist, mert átfutott rajtam, mi minden van a siker mögött, hogy a győzelem éppen úgy az övé, mint az enyém, és az is, mi mindent tettünk együtt az aranyéremért –emlékezik Hosszú, s a férj szerényen ingatja a fejét, majd arról mesél, hogy az olimpia után bizonytalanok voltak abban, mi szolgálja a legjobban Katinka érdekeit.
Elárulja: bár úszóként ő nem vitte világhírnévig, mindig is foglalkoztatta a gondolat, miképpen lehetne hatékonyabban tréningezni, s mivel nem áldotta meg a sors igazán odaadó, képzett edzővel, jobbára magára volt utalva e tekintetben. S egy idő után rájött: sokkal többet tud az úszásról, mint gondolta volna.
„A verseny is lehet edzés” – így foglalható össze a Tusup-módszer, ami persze nem jelenti azt, hogy Katinka ne töltene naponta nyolc órát az úszással. Csakhogy – szembemenve a korábbi hazai gyakorlattal – ott van mindenhol, ahol számottevő viadalt rendeznek, ám úgy, hogy ezekre nem készül külön. A világ- vagy Európa-bajnokság a fő esemény minden évben, a csúcsformát ott kell elérni, de ehhez – állítja a házaspár – a hétvégi, intenzív edzésként szolgáló versenyeken keresztül vezet az ideális út. S ha már a rövid pályás Világ Kupa-sorozatban – amelyben 2013-ban elképesztő módon ötvenöt érmet nyert – pénzdíjakat is osztanak, álságosnak tartaná nem elismerni: a dollárezrek is motiválják.
„Mit tagadjam, amikor a harmadik helyért harcolok, és már csak tizenöt méter van hátra, kipréselem magamból az utolsó tartalékokat is, mert eszembe jut, hogy hülye lennék lemondani arról az ötszáz dollárról, amit a bronz ér. De a vb vagy az Eb, nem beszélve az olimpiáról, egészen más. Ott meg sem fordul az ember fejében semmi egyéb, csak az, hogy sikerülnie kell.” Az edzés akkor jó, ha fáj – fogalmazza meg ars poeticáját a bajai születésű, tavaly az év európai úszónőjének választott versenyző, s miután kerekre nyílik a szem, már magyarázza is:
– A kihívás számomra lételem, s csak akkor érzem, hogy értelme volt leúszni a ki tudja, hány hosszt, ha a végén már alig bírom fizikailag. Lötyögve képtelenség lenne a csúcsra jutni. Aztán mennyire nehéz Katinkával? – provokálom kicsit Tusupot, de nem jön zavarba. – Tökéletes alany, miközben ő is húsból meg vérből van, előfordul, hogy noszogatni kell. Megesik az is, hogy megsajnálom őt, de lazítani akkor sem szabad. Ilyenkor az eszem küzd a szívemmel, ráadásul az elejétől fogva dolgozik bennem a félelem: tényleg célra vezető-e a koncepcióm, s Katinka biztosan megkapja-e majd a jutalmat, amiért hajnaltól estig szenved, és ezerszer rászolgált.
Idekapcsolódik, hogy az amerikait – főleg ifjú kora miatt – szolid távolságtartással fogadta a hazai trénerek egy része, de ezért nincs benne harag, sőt: a kétkedők csak erősítik az eltökéltségét. Magyarországot nagyon szereti, sőt már fölvetődött benne a gondolat: fölveszi az állampolgárságot. – A külföldi versenyeken úgy is mindig magyarnak hisznek, egyúttal elcsodálkoznak,milyen jól beszélek angolul. Azt már tudom, hogy nekem kell Magyarország, de azt még nem: én vajon kellenék-e önöknek úgy, hogy egyelőre tíz szót tudok a nyelvükön. De ennél amúgy is sokkal fontosabb, mire jutunk majd Rióban.
Nem órára, hanem percre lebontott program szerint a 2016-os brazíliai olimpiával kel és fekszik a nap huszonnégy órájából huszonhárom és háromnegyedet együtt töltő páros, s amikor az iránt érdeklődöm, hány számban áll majd rajthoz Katinka, végre ellentmond egymásnak a bájos duó. „Talán négy-ötben” – vágja rá Hosszú, mire Tusup elhúzza a száját, és azt mondja: „Hatban!” Viszont abban maradunk, azt nem firtatom, hány arannyal lennének elégedettek. Hadd maradjon valami titokban is.
