Schumacher drámai küzdelme

„Michael a francia Alpokban síelt, és balesetet szenvedett. A fején sérült meg, rövid időn belül kórházba szállították, ahol megfelelő ellátást kap” –közölte vasárnap este Sabine Kehm, a tavaly visszavonult hétszeres világbajnok szóvivője. Egyetlen kérdésre sem válaszolt, és előre elnézést kért, amiért nem tud folyamatos tájékoztatást adni Michael Schumacher állapotáról.

Órákkal később aztán bizonyossá vált, hogy korántsem volt indokolatlan a szűkszavú és vészjósló bejelentés: a negyvennégy éves Schumacher ugyanis nem egyszerű sportbalesetet szenvedett téli vakációja során, hanem rendkívül súlyosan megsérült, állapota óráról órára romlott, vasárnap éjjel pedig már az életéért küzdöttek a francia orvosok.

Noha a balesetről és a korábbi versenyző állapotáról meglehetősen kevés hivatalos információ került nyilvánosságra, annyi hamar kiderült, hogy Schumacher a Franciaországban lévő Meribelben lévő házában pihent családjával. A gyakorlott síelőnek mondott, visszatérő vendégként a helyi viszonyokat jól ismerő Schumacher – a síközpont vezetői szerint a kijelölt pályán kívül – nagy sebességgel bukott, és sziklának ütközött. A baleset idején is vele volt tizennégy éves fia, Mick, ő értesítette a hegyimentőket, akik percek múltán a helyszínen voltak. (Negyedórán belül megérkezett a mentőhelikopter is.) A német expilótát előbb a helyi, aztán a súlyosabb eseteket fogadó grenoble-i kórházba szállították. Az intézményben azt közölték: életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A hétfő délelőtt tartott sajtókonferencián még aggasztóbb bejelentéseket tettek Schumacher kezelőorvosai. A részletek ismertetése nélkül elmondták: agysérülése miatt meg kellett operálni, azóta kómában van, lélegeztetőgépen tartják. A pilóta túlélési esélyeiről nem nyilatkoztak. Csak azt ismételték el többször: „nagyon súlyos” az állapota. A balesetről, a sérülésekről és a Schumacher fejét ért ütés erejéről sokat elárul, hogy az orvosok szerint „ha a sportoló nem visel bukósisakot, akkor egészen biztosan a helyszínen meghal”.

Idő közben a franciaországi kórházba sorra érkeztek a specialisták, köztük az a professzor is, aki korábban többször is kezelte a pilótát. Először akkor, amikor 1999-ben Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon súlyosan megsérült, majd akkor, amikor egy motorversenyen bukott, és csigolyasérüléseket szenvedett.

A Forma–1-ben 1991-ben debütáló – majd 308 versenyen 91 győzelmet, 155 dobogós helyezést és hét világbajnoki címet szerző – kétgyermekes családapa balesete az egész világot megrendítette. Angela Merkel német kancellártól a korábbi teniszcsillagon, Boris Beckeren át aktív és már visszavonult autóversenyzők, csapatfőnökök sora juttatta kifejezésre: szorít és imádkozik Schumacher felépüléséért. A megrendült pilóták sorából nem hiányzott Michael Schumacher honfitársa, barátja, utóda, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel sem, aki Twitter-oldalán közölte: „Mintha az apám lenne a Forma–1-ben, mindig mellettem állt, és ezután is mindig ott lesz velem.”

Schumacher weboldala – a túlterheltség miatt – vasárnap óta lényegében elérhetetlen, a közösségi portálokon pedig rajongók tízezrei szurkolnak a bajnoknak. Miként egyikük fogalmazott: „Élete legnagyobb csatájában.”

Aggódó rajongó a grenoble-i kórház előtt
Aggódó rajongó a grenoble-i kórház előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.