Messze volt még az első szombati döntő startja a rövid pályás úszó Európa-bajnokságnak otthont adó impozáns herningi arénában, amikor – a telefontöltőm után kutatva – beléptem a létesítménybe. Nem sokan lézengtek a csarnokban, ám e kivételek között volt Széles Sándor, a Gyurta testvérek edzője. Magányosan sétálgatott a lelátók árnyékában. A hírlapírói vér nyomása lehetetlenné tette, hogy nyugodtan hagyjam, amikor egyedül akart lenni, így azonnal megkínáltam néhány kérdéssel. A trénernek egyetlen rossz szava sem volt a kéretlen zavargás miatt, esélyelemzésbe kezdett, majd közölte: egyelőre ne „a Dani” vasárnap esedékes döntőjével foglalkozzunk, inkább koncentráljunk a „kis Gyurta” futamára. Minthogy szakmai zsenikkel ritkán vitatkozik a humanoid, ha nincs tudatmódosítók hatása alatt, bólintottam, s eloldalogtam. Aztán vártam az 1500 m-es gyors rajtjára.

Akadnak pillanatok, amikor az ember másokkal szeretne lenni.

Gyurta Gergely páratlan produkcióval nyerte meg az „úszómaratont”. Minthogy a tudósító a magyar éllovasra meg a Feröer szigetekről érkező üldözőre fókuszált, nem sok ideje maradt elmélkedni, miféle fölfoghatatlan monotóniatűrést jelez, ha valaki másfél kilométert teljesít 25 méteres medencében. Fordul és fordul. Megy faltól falig, ahogyan a „kis Gyurta” teszi. Az ifjabbik testvér, akinek kevés jutott a rivaldafényből, mert hát a bátyó a magyar sport jelenlegi emblémáinak egyike. Olimpiai bajnok, többszörös világelső versenyző, fair play-díjas sportember, akinek gesztusa után milliók könnyeztek.

Az extraklasszis a londoni ötkarikás győzelme után bejelentette: aranyérme másolatát elviszi Alexander Dale Oen, a tragikus hirtelenséggel elhunyt norvég mellúszó családjának. A 200 m-en uralkodó magyar azt mondta: egykori barátja megnyerte volna a rövidebb távot. A szembeszökően szerény és alázatos fiatalembernek az állhatatossága sem mindennapi. Szinte kölyökként lett 2004-ben olimpiai ezüstérmes, majd krízisbe került, beszippantotta a kereskedelmi média, megannyian arra ösztönözték, hagyja el edzőjét. Ám ő inkább kitartott legalábbis ellentmondásos életet élő, nagy tehetségű trénere mellett, és a munkába temetkezett. Aztán ott ült a tréner mellett a lelátón, s a kezét tördelte, miközben az öccse közlekedett a vízben. Most meg ott toporog a vegyes zóna mögött, hogy megölelje végre Gergelyt, aki életében először győzött világversenyen. Nem egyedül várakozik: Széles is ott van, meg Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs , a remek edzői team másik két tagja. Ám a kis Gyurta a Magyar Rádiónak nyilatkozik, aztán angolul válaszol a LEN tévéjének kérdéseire, hogy aztán a Népszabadságnak feleljen. Nyilván menne már, hiszen annyi év, annyi forduló, annyi fal, annyi kísérlet után ért a csúcsra. Szaladna azokhoz, akiknek köszönetet akar mondani. De nem mutat türelmetlenséget, csupán akkor lép ki az újságírók gyűrűjéből, amikor a médiamunkások elengedik. Amikor szabadul, Széles puszija csattan az arcán, majd az év sportolója felé fordul: a két Gyurta megöleli egymást.

Akadnak pillanatok, amelyeket az ember meg akar jegyezni.