Képzeletben megy

– Szép pillanat volt, amikor a kecskeméti klubtól azzal hívtak fel, hogy Sallói István a második helyen áll a versenyben – mondja Varga Tamás, a Statzup nevet viselő nagykanizsai cég társtulajdonosa, amikor a vállalat néhány hete bevezetett számítógépes programjáról kérdezzük.

Nem ok nélkül villanyozta fel a futballklub üzenete: a társaság fejlesztette azt az online játékot, amelyben a hírös város csapatának igazgatója jeleskedik. Varga Simán Kristóffal alapította a startup céget, amely a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján elindította a Fantasy Futball Liga nevű projektet. Ennek lényege, hogy a felhasználó harmincmillió (virtuális) forintból gazdálkodhat, s ebből az összegből össze kell vásárolnia a maga együttesét az NB I-es csapatok labdarúgói közül. Nem könnyű a kiválasztás...

Ezzel együtt a szoftver a kiszemelteknek az élvonalbeli meccsein mutatott teljesítményét pontozza, s a kalkuláció alapján alakítja ki a sorrendet. Az a labdarúgó-menedzser nyer, aki a legtöbb egységet szerzi, azaz a legügyesebben válogatta össze csapatát. Két forduló között változhat a futballisták ára, s a játszó csapatvezetőnek lehetősége van a cserére, az adásvételre, sőt akár a pénzügyi keret növelésére is. Ez a modell persze nem unikum: milliók szórakoznak szerte a világon a különféle ligákra épülő online játékokkal.

– A mi fejlesztésünk több újdonságot is kínál – feleli az egyediségre vonatkozó felvetésünkre Varga. – A program nem csupán az alapadatokat veszi figyelembe, azaz a futballistát nem kizárólag a gólok vagy a gólpasszok alapján értékeli, hanem lényegében minden mozdulatot górcső alá vesz. A labdaszerzések, az ütközések vagy az átadások is számítanak. A Statzup együttműködik az Instat Football orosz videoelemző céggel, s ennek is köszönheti, hogy ötlete megvalósult. Igaz, az eredeti elképzelés messze állt attól, ami ma az mlsz.hu-n elérhető.

– Egy iskolába jártunk a cégtársammal, ám közel egy évtizedig nem találkoztunk. Aztán egyszer együtt utaztunk, és sokat beszélgettünk. Végül abban maradtunk: fejlesztünk egy mobiltelefonos alkalmazást, amelynek segítségével a szurkolók figyelemmel követhetik a labdarúgással kapcsolatos statisztikai adatokat. A pénzünk azonban elfogyott, a projekt megakadt. Váltottunk, s a Fantasy Futballra fókuszáltunk – meséli Varga.

Érdekes: az orosz partner kapcsolatai révén jutottak el a magyar futballszövetség illetékeseihez, akik az együttműködés mellett döntöttek. Ezután az MLSZ szponzorai is beszálltak: ennek nyomán a felhasználók ingyen, mi több, értékes ajándékokért játszhatnak. A résztvevők lelkesedésére nem lehet panasz: néhány hét alatt több mint tízezren regisztráltak. Jellemző, hogy egy tematikus találkozón a francia befektető azt mondta a magyar vállalkozóknak: e számot saját hazájában is elfogadná. Pedig ott néhány tízmillióval többen élnek...

Nincs kizárva, hogy a szóban forgó üzletember hamarosan kedvére elemezheti a franciaországi adatokat, elvégre több országból érdeklődnek a program után, Romániában és Törökországban már biztosan meg is jelenik a projekt. – Egyelőre főként a szponzoráló cégek támogatására hagyatkozunk, de mind több klub ismeri fel az újszerű lehetőséget, s ajánl fel ajándékokat. Megértették: sok rajongót érhetnek el e játékkal – magyarázza Varga, aki a Statzupot ma még nem tekintheti pénzügyi sikertörténetnek. Amiben viszont biztos: a felhasználók száma messze felülmúlja minden várakozásukat.

A népszerűség csak fokozta a lelkesedésüket, s a jövő tavasszal meg is jelenik az Xboxra fejlesztett termékük. Az a céljuk, hogy a programot gyárilag telepítsék a régióban eladott konzolokra. Ám ennél nagyobbat is álmodnak: a 2014-es világbajnokságra készülő játékukat a globális közönségnek, több millió felhasználónak kínálják majd. Már, ha sikerül nagy szponzort találniuk. Addig meg működik idehaza a fantázialiga. Az alighanem sokat javít az eredményeken, hogy a Fantasy Futballban nem kell pályára lépni: tényleg csak játék az egész.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.