Angol Svájc

Ismét telt ház volt pénteken a londoni O2 Arénában, és a világelsőre kíváncsi sok hűvös angol teniszbarát között akadt egy semleges néző, aki görcsösen szorított Rafael Nadal győzelméért.

Fogalmazhatunk úgy is: minden idegszálával azt kívánta, hogy ezen az estén Tomas Berdych vereséget szenvedjen. Hogyne kívánta volna, hiszen hiába tett meg mindent a továbbjutás érdekében, saját erőfeszítése önmagában kevés volt a boldogsághoz. Stanislas Wawrinka legyőzte ugyan a világrangsor-harmadik spanyol David Ferrert (6:7, 6:4, 6:1), ám a csoportkör matematikája szerint két nyertes és egy vesztes meccsel csak akkor juthatott tovább, ha a cseh játékos nem nyer Nadal ellen a lapzártánk után véget ért találkozón.

Mondhatnánk persze, hogy a már elődöntős spanyolt nem izgatta a számára tét nélküli derbi, ám ez igencsak távol áll a valóságtól, hiszen egy vereség akár Djokovics karmai közé is sodorhatta volna a világelsőt, efféle randevúra pedig aligha vágyott még „Rafa”, aki későbbre (a hétfői döntőre) időzítette terveiben a címvédő elleni fellépést.

Wawrinka sorsa tehát más kezében (is) volt, a honfitárs Roger Federer viszont önmaga dönthet arról, hogy továbbra is versenyben marad vagy tizenkettedik világbajnoki részvétele véget ér-e a csoportkörben. A svájci klasszisnak egy feladata van: a ma délután háromkor kezdődő ki-ki mérkőzésen le kell győznie az argentin Juan Martin del Potrót.

Könnyed ujjgyakorlatnak semmiképp nem neveznénk a leckét, hiszen hiába a volt világelső „történelmi” fölénye (6 vb-győzelem 0 ellenében, 14:5-ös egymás elleni mérleg), az idei eredménysor és a jelenlegi ATP-helyezés a dél-amerikai esélyeit növelheti.

Ami a közelmúltat illeti: egy esztendeje ugyanitt a csoportkörben „DelPo” nyert (7:6, 4:6, 6:3), aztán mégis Federer jutott messzebbre, egészen a döntőig. Az idén Bázelben (az „újrajátszott” 2012-es döntőben) az argentin újból saját közönsége előtt kényszerítette megadásra a svájcit, aki néhány nappal később, a párizsi Masters-1000 torna negyeddöntőjében visszavágott.

Megjósolhatatlan a mai eredmény; a nyertes a közönség lesz, hiszen késhegyre menő harcnak ígérkezik a vb slágermeccse. S a győztes nem ülhet sokáig a babérjain: a vasárnapi elődöntőben Nadal áll majd csatára készen a háló túloldalán...

Ütős kép Wawrinkáról
Ütős kép Wawrinkáról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.