Tizenhárom találatos

A spanyol tenisztorreádor tavaly otthonról nézte a US Open döntőjét, most pedig úgy játszott, mintha otthon lenne New Yorkban. Rafael Nadal csillogott, villogott, élvezte a húszezres publikum támogatását, minden mozdulata, reakciója arra utalt, hogy szemernyi kétsége sincs afelől: legyűri a világelsőt.

S a klasszis hétfőn egyszerre két vetélytárs ellen diadalmaskodott: sikerrel vette a Novak Djokovics elleni döntőt (6:2, 3:6, 6:4, 6:1), s ezzel párhuzamosan, úgy tetszik, végleg legyőzte legnagyobb ellenfelét, a térdsérülését is. Márpedig ha egészséges, akkor megkezdheti a nagy rohamot a legendák utolérésére. A Grand Slam-históriában már csupán Pete Sampras (14 elsőség) és Roger Federer (17) áll előtte. A 13-as számot gyorsan, akár már a januári ausztráliai versenyen átírhatja, s így beérheti a karrierjét már lezárt amerikait. Ami pedig a svájci teniszprofesszort illeti, ő egyelőre négy nagy trófeával többet birtokol, ám 32 esztendősen már nem igazán reménykedhet abban, hogy jelentősen gyarapodik gyűjteménye, ugyanakkor a 27 éves, ismét nagy formába lendült spanyol előtt nyitva áll az aranykapu. A mallorcai eddig sem számított kívülállónak, elvégre a Roland Garros örökös (nyolcszoros) bajnokaként már beírta magát a sportág történetébe, s azt is bizonyította, hogy nemcsak a salakon él meg, hanem füvön és kemény pályán is klasszisnak számít. Az idei „aszfaltszezonban” például még nem talált legyőzőre, pedig az egymást érő nyári amerikai szupertornákon már 27 mérkőzést vívott. Párizsi királysága mellett egyaránt kétszer nyert Wimbledonban és Amerikában, egyszer pedig az Australian Open trófeáját emelhette magasba. Idestova egy évtizede minden évben győzött Grand Slam-tornán. Imponáló sorozat, amely a legendák közé emeli: Lendl, Connors, Becker, McEnroe, Sampras és Federer karrierjéhez hasonlítható csak a pályafutása.

Természetesen a felsorolt előkelőségek közé tartozik a most legyőzött Djokovics is, akivel valóban élvezetes, izgalmas csatát vívott a US Open újdonsült bajnoka. A szerb megőrizte ugyan világelső pozícióját, ám legnagyobb vetélytársa mind jobban közelít hozzá. Ellentétben Nadal otthonosságával, Djokónak aligha lesz kedvenc versenyhelyszíne Flushing Meadow. Ezúttal négy játszma után indulhatott gratulálni… Jól játszott, mindent megtett a győzelemért, de legyőzője jobb volt nála. S noha társbérletben rekorderré vált ő is, hiszen a Nadal–Djokovics-csaták száma mostantól a teniszhistória legnagyobb klasszikusainak párharcait is felülmúlja, aligha utazik haza elégedetten. Tény viszont, hogy JohnMcEnroe és Ivan Lendl harminchat összecsapása immár nem listavezető. Rafa és Nole közös története már harminchét meccset számlál. (A jelenlegi állás 22-15 a spanyol javára.)

„A Novak elleni mérkőzések különös energiákat szabadítanak fel bennem. Valószínűleg azért van így, mert tudat alatt is érzem, hogy a maximálisnál is többet kell nyújtanom ahhoz, hogy legyőzzem. Ritka pillanat, mikor az ember teljesen elégedett azzal, amit csinált” – elmélkedett a bajnok közvetlenül a mérkőzés után. Aztán vonulhatott a kasszához: a női győzteséhez hasonló horribilis, 3,6 millió dolláros összeget írathatott a számlájára. Az amerikai Grand Slam-torna történetében először fordul elő, hogy a US Open bajnoka a felvezető szuperversenyek összesített versenyében győztesnek járó millió dolláros bónuszt is elvigye: Serena Williams és Nadal ezúttal bankot robbantott. Ám a „kifosztott” szervezők sem szomorkodtak, hiszen a telt házas finálék jó pénzt s fölöttébb színvonalas, mondhatni feledhetetlen aranymeccseket hoztak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.