Baglyok a tévészobában

Kezdődik az éjszakába nyúló előadás-sorozat, az amerikai nyílt teniszbajnokság.

A nagy show felvezetésének nyitányán még a first lady, Michelle Obama volt a főszereplő az Arthur Ashe stadionban a US Open hagyományos gyermektenisznapján, hétfőn (magyar idő szerint 17 órakor) azonban már átveszik a váltóbotot a sportág sztárjai. A harmadikként kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska és a spanyol Soler-Espinoza nyitómeccse vélhetően nem hozza lázba a hatalmas centerpálya publikumát, ám azt követően a volt világelső idősebbik Williams nővér, Venus és a tizenkettedikként rangsorolt belga Flipkens párharca már izgalmas csatát ígér, majd a napfényes program zárásaként a nyarat szuper formában végigteniszező Nadal (2.) és az ifjú amerikai tehetség, Harrison lép a közönség elé.

A hivatalos megnyitó után (magyar idő szerint kedd hajnali egy órától) az első helyen kiemelt Serena Williams és a 2010-es Roland Garros-bajnok Schiavone meccsel, majd a szlovén Zemlja próbálja megnehezíteni az ötszörös US Open-bajnok, ám jelenleg csak a világrangsor hetedik helyén jegyzett svájci teniszprofesszor, Roger Federer dolgát.

S hogy mi várható az előttünk álló, az itthoni tévénézők számára állandó „bagolykodást” igénylő kéthetes éjszakai sorozattól? Ami biztos: annak, aki követni akarja az eseményeket, késő délelőttre és délutánra kell tempíroznia napi szunyókálását, különben lemaradhat. Egyébként minden megtörténhet. Esetleg még az is, hogy a nyár elején Budapesten tornagyőztes román Simona Halep – világszenzációt okozva – elorozza a US Open-trófeát a nagy esélyes vetélytársnők elől. Vagy hogy a férfiaknál megtörik a hosszú sorozat, s ezúttal nem a nagy négyes – Djokovics, Nadal, Murray, Federer – valamelyik tagja nyer.

Elméletben van esély mindkét felvetés valóra válására. A bukaresti hölgy a napokban szerezte meg idei negyedik WTA-tornagyőzelmét; New Havenben a volt világelső és wimbledoni bajnoknő Kvitovát verte a döntőben, ráadásul a most kezdődő versenyről hiányzik két Grand Slam-nyertes, a néhány héttel ezelőtti londoni sikere után visszavonuló francia Bartoli (7.) és a sérüléssel bajlódó orosz Sarapova (3.). Felhígultnak azonban túlzás lenne nevezni a női mezőnyt, ráadásul Serena Williamsnek (mint mindig) továbbra is csak egy ellenfele van: önmaga... Ha két héten át koncentráltan teniszezik, s azt nyújtja, amihez hozzászoktatta a teniszvilágot, akkor lehengerlő erőteniszének nincs ellenszere.

A Roland Garros idei bajnoknője, a négyszeres US Open-győztes – s eddig összesen 16 egyéni Grand Slam-trófeát elhódító – amerikai kolosszus toronymagas favoritként kezdi a viadalt: 60:4-es győzelem/vereség mutatóval, torontói tornasikerrel és a Cincinnatiben elért döntős helyezéssel érkezett New Yorkba. Amennyiben igazolná a papírformát, úgy – a bajnoki címhez járó 2,6 millió dolláron túl –a nyári amerikai kemény pályás sorozat pontversenyének nyerteseként további egymillió dollárt kasszírozna.

A férfiaknál nem egy, hanem négy „abszolút esélyes” van. Ha közülük nyer valaki, az nem meglepetés; ha „a körön kívülről” érkezik a győztes, az szenzáció. Az utóbbi 33 Grand Slam-tornán – egy kivételével – mindig a négy muskétás valamelyike aratott diadalt. Másnak, nevezetesen az argentin Juan-Martin Del Potrónak, 2009-ben osztottak lapot: ő éppen a mostani helyszínen győzött.

A címvédő Murray tavaly itt nyerte pályafutása első GS-tornáját, aztán döntőzött Ausztráliában, sérülés miatt kihagyta a párizsi viadalt, de hazai gyepen valóra váltotta élete álmát, s győzött Wimbledonban. Most is jók a kilátásai, ám az elődöntő adhat választ arra, hogy ő vagy a világelső Djokovics jut-e magasabbra (feltételezve, hogy addig nem lesz váratlan eredmény). Az alsó ágon Nadal arra készül, hogy a tavalyi (sérülés miatti) „tévénézős” döntő után az idén testközelből látja-e az elsőségért zajló meccset. A 2010-es esztendő bajnoka 15:0-ás kemény pályás mutatóval, valamint három szupertorna, Indian Wells, Montreal és Cincinnati megnyerésével „jelentkezett be” a US Openre. Az idén ötvenhárom találkozón győzött, s csak háromszor kapott ki: úgy tetszik, megállíthatatlan. A napokban felülmúlta két nagy vetélytársát, Djokovicsot és Federert is. Utóbbival most a nyolc között találkozhat – már, ha a hátsérüléssel bajlódó svájci eljut odáig –, az elődöntőben pedig pedig a honfitárs Ferrer lehet az ellenfele, s vele vélhetően könnyű dolga volna...

Szóval, a legvalószínűbb a Murray–Nadal döntő, de a másik két nagyágyú sem esélytelen, és ne feledkezzünk meg a hatalmasakat adogató, kemény pályán (is) roppant veszélyes lengyel Janowiczról, az amerikai Isnerről, a négy évvel ezelőtti diadal megismétléséről álmodozó Del Potróról. A nagy nevek közül egyedül a sérült francia Tsonga hiányzik. S ha tornagyőzelmet nem várhatunk is tőlük, egy-egy nagy skalp megszerzésével ott lehet a záró szakaszban Berdych, Raonic, Wawrinka vagy Anderson is.

Még civilek a pályán: Nadal, Serena Williams és Federer
Még civilek a pályán: Nadal, Serena Williams és Federer
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.