Csak a szokásos

A „bemelegítő” mérkőzések után kedden a női, tegnap pedig a férfipólóválogatott ereszkedett a mély vízbe a barcelonai világbajnokságon. De – micsoda különbség – amíg a lányok szépen elpáholták a csoportrangadón az olaszokat, addig Benedek Tibor kapitány játékosai viszonylag sima vereséget szenvedtek a szerbektől.

Mentségükre szóljon, hogy a végső győzelemre is esélyes délszlávokat akkor is ritkán sikerült fölülmúlni, amikor még az „aranycsapatot” vonultatta fel Kemény Dénes, továbbá az is, hogy a bő egy hónappal ezelőtti cseljabinszki Világ Liga-döntőben sokkal simában nyert a rivális, mint most a Bernat Picornell uszodában. A találkozónak a presztízsen és az önbizalom-növelésen kívül amúgy nem volt különösebb tétje, hiszen a kvartettből valamennyi csapat folytathatja a nyolcaddöntőben; az más kérdés, hogy Madaras és társai most már biztosan nem csoportnegyedik együttessel randevúznak majd a kieséses szakasz elején.

Szívós és Varga Dénes góljával egyébként a magyar garnitúra két góllal meglépett az első labdára úszás után, de ennél sokkal több örömre már nem volt okunk a négyszer nyolc perc során. A Filip Filipovics vezérletével mind aktívabb szerbek kisvártatva egyenlítettek, s bár Nagy Viktor két látványos védését követően Vámos ismét előnyhöz juttatta a társaságot, a második negyedben bedarálta a mieinket a vetélytárs.

A „félidőben” 7:5-ös, a meccs háromnegyedénél 9:7-es állást mutatott a nagytábla (nem a magyarok szemszögéből), s az utolsó felvonásban a kiütés szele is meglegyintette Benedek különítményét: félő volt, hogy 11:7-nél végképp összeomlik a csapat. Ám éppen az ellenkezője történt. Ijedtségében összekapta magát az együttes; Madaras, Varga Dénes, majd Hárai is betalált, s a fórja tudatában könnyelműsködni kezdő ellenfél hirtelen ráeszmélt: itt még baj lehet (11:10). De – fájdalom – nem lett: az újabb ritmusváltás nyomán Szerbiáé lett a hajrá, s a szinte már megszokott győzelem (13:10).

A C csoport másik mérkőzésén az ausztrálok megkínlódtak Kína ellen, amiből arra lehet következtetni, hogy a négyes pénteki zárómeccsén a magyarok aligha szenvednek meg ellenük. Amennyiben valóban így lesz, a válogatott a papírformának megfelelően csoportmásodikként várhatja a folytatást.

SZINKRONÚSZÁS. Egyéni, szabadgyakorlat: 1. Szvetlana Romasina (orosz), 2. Huang Hszüe-csen (kínai), 3. Ballestero (spanyol).

VÍZILABDA. Férfiak. A csoport: Görögország–Új-Zéland 24:4, Montenegró–Spanyolország 7:5. B csoport: Egyesült Államok–Dél-Afrika 16:3, Horvátország–Kanada 13:8. C csoport: Szerbia–Magyarország 13:10, Ausztrália–Kína 9:7. D csoport: Kazahsztán–Románia 7:4, Olaszország–Németország 10:8. Nők. A csoport: Oroszország–Spanyolország 7:6 (még nem közölt eredmény).

Férfimunka: Hárait fojtogatja Radzen
Férfimunka: Hárait fojtogatja Radzen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.