Fájó búcsú

A Barcelona futballcsapatának elöljárói rendkívüli tájékoztatón jelentették be, hogy Tito Vilanova szakvezető távozik posztjáról. A rákkal küzdő tréner betegsége miatt mondott le.

- Olyan hírt kell közölnöm, amit nagyon reméltem, hogy soha életemben nem kell - fogalmazott Sandro Rosell klubelnök, majd elmondta, a héten elvégzett rutinvizsgálatok eredményei alapján Tito Vilanova arra a döntésre jutott, hogy a szükséges kezelés mellett nem vállalhatja a futballcsapat irányításának felelősségét. -  Nagy csapás ez a Barcelona számára, de sok nagy csapást túléltünk már.

Rosell elmondta, Andoni Zubizarreta sportigazgatóval közösen hamarosan határoznak arról, ki lesz a következő vezetőedző; a döntés a jövő hét elejére várható.

Vilanova tavaly nyáron vette át a Barcelona irányítását Pep Guardiolától, ám decemberben rosszindulatú daganatot találtak a fültőmirigyében. A szezon második felében így Vilanova kemoterápiás és egyéb kezeléseket kapott, és bár visszatért a klubhoz, az idény másik részében Jordi Roura másodedző irányította a csapatot.


Tito Vilanova
FOTÓ: REUTERS ALBERT GEA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.