Szó sincs arról, hogy a távoli ország újra gyarmati irányítás alá került volna, csupán annyi történt: Anglia válogatottja legyőzte az ausztrál együttest a kétévenként zajló, Ashes névre keresztelt, ötfelvonásos krikett-találkozó nottinghami nyitómeccsén.

Nem ez az első alkalom, hogy a média érzékenyen reagál a párharcban elszenvedett vereségre, elvégre a mérkőzés különleges szerepet vívott ki magának a két ország sportéletében. A randevú jelentőségéről sokat elárul, hogy ez az egyetlen garantáltan telt házas krikettmeccs Angliában. A körülbelül 150 fontos (hozzávetőleg ötvenezer forintos) napijegy ellenére húsz-harmincezren váltanak belépőt a helyszíneken. Pedig a csapatok a játék leghosszabb, klasszikus verziójában vetélkednek, s ebben a műfajban egyetlen mérkőzés öt napig tart. Azaz annak, aki a stadionban szeretné végigizgulni a meccset, öt tikettet kell vásárolnia...

E szent őrületnek köszönhető, hogy a szervezők a jegyekből több millió fontot kasszíroznak meccsenként. Az sem véletlen, hogy a Sky csatorna csúcsösszegeket fizet az angliai exkluzív televíziós jogokért. Az Ashes idején a krikett rendre címlapsztori a lapokban, a BBC rádióközvetítésének átlagos közönsége pedig meghaladja az egymilliót, és minden napra jut egy-két drámai fotó és főcím.

A kiemelt médiafigyelem a párharc legendás sztorikkal spékelt históriájának is köszönhető. Úgy tartják, Anglia sportjának két aranykorszakot lezáró bukásban volt része: az egyik a magyar futballcsapat 6:3-as londoni sikere, a másik az Ashes, azaz az ausztrálok elleni krikettvereség.

Mármint az a kudarc, amelynek nyomán a két együttes hagyományos párbaját „Hamvakra” keresztelték. Történt, hogy az 1882-es mérkőzésen – az esélyeknek megfelelően – magabiztosan vezettek az angolok, s átlagos teljesítménnyel is megnyerték volna a találkozót. Ám kissé nagyképűeknek mutatkoztak, s ez felbőszítette Spoffortht, a vendégek dobóját, aki sorra ejtette ki az ütőjátékosokat. Parádés produkciójának köszönhetően együttese fordított, s megrengette a vendéglátók legyőzhetetlenségébe vetett hitet. Hogy senki ne feledkezhessen el a történelmi vereségről, az angol szurkolók apró urnába pakolt hamvakat adtak át a válogatottnak. Azaz temették a helyi krikettet.

Erről kapta nevét a párharc, amely békés, de nem mindig barátságos keretek között zajlik. Érzékletesen jellemzi a találkozók érzelmi túlfűtöttségét David Gowernek, a Sky televízió első számú krikettkommentátorának a hozzászólása. A szpíkernél arról érdeklődtek, vajon a két ország közti kulturális különbségek kifejezésének színtere-e az Ashes, mire az 1970-es évek legendás játékosa így felelt: „Nincs olyan, hogy ausztrál kultúra.” Hasonló sztori akad szépen. Emlékezetes Don Bradmannek, minden idők legnagyobb játékosának története. A klasszis 1948-ban, Londonban játszotta utolsó meccsét. Négy pont elég lett volna ahhoz, hogy karrierjét megismételhetetlen százpontos átlaggal fejezze be. Ám az apró termetű zseni pont nélkül kiesett, s 99,94-es eredménnyel vonult vissza. Csak viszonyításképpen: a jelenkor legjobbjának, az Indiában isteni imádattal övezett Sachin Tendulkarnak a karrierátlaga ennek a fele... Ugyancsak az Asheshez kötődik az évszázad labdájaként emlegetett attrakció: Shane Warne 1993-as dobásával az angolok legtechnikásabb játékosából, Mike Gattingből csinált örökre bolondot. A maga nemében szenzációs teljesítmény David Booné is: az ausztrál válogatott oszlopa az angliai meccsre készülve ötvenkét doboz sört ivott meg Sydney–London járaton...

Nem tudni, hogy az idén bővül-e hasonló klasszikus történetekkel az Ashes-história, de az biztos: bárki nyer is, a hamvak már nem cserélnek gazdát. Az eredetieket a krikett londoni otthonában, a Lord’s múzeumtermében őrzik.