Forma–1: tényleg kész cirkusz

Szétrobbanó gumi, elfeslő gumi, gyorsan kopó gumi, fordítva használt gumi, régi gumi, életveszélyes gumi, új gumi, módosított gumi... Kicsit mintha sok lenne már a gumikból. Pedig hol van még a gumiügy vége!?

Optimális esetben is csak azzal vigasztalódhatnak a valódi autóversenyre vágyó rajongók, hogy a részint kabaréba illő, részint elkeserítő abroncsügyi cirkusz első felvonásán túl vagyunk már. Odáig legalábbis eljutottunk, hogy nincs pilóta, csapatfőnök, mérnök, aki ne szögezné le: ez így nem mehet tovább! Kezdődött minden azzal, hogy Bernie Ecclestone, az F–1 főnöke – a fordulatosabb futamok reményében – ez évre olyan abroncsokat rendelt a széria kizárólagos gumiszállítójától, amelyek a korábbinál némileg gyorsabban használódnak el. Így ugyanis, okoskodott az üzletember, több lesz majd a kerékcsere, tehát az izgalom is.

A Pirelli pedig – nyilván erős pénzügyi érdekei mentén – még túl is teljesítette a „főnök” utasítását, amivel nehéz helyzetbe hozta a csapatokat. Hamar világossá vált ugyanis, hogy a már eddig is túlságosan kényes abroncsok további „puhítása” miatt minden eddiginél nagyobb szerep hárul a kerekekre. S akkor még finoman fogalmaztunk, hiszen elég csak azt felidézni: az autóversenyzés csúcsának tartott szériában – egészen abszurd módon – ma már nemegyszer lassításra utasítják a pilótákat a gumi kímélése miatt. Noha a futamok megbízhatósági versennyé silányítása csapás volt a Forma–1-re, valamint annak rajongóira – ezért többen a gumik módosítását kérték –, sokáig minden maradt a régiben.

Persze erre is van magyarázat: azok az istállók – például a Lotus és a Force India –, amelyek viszonylag jól alkalmazkodtak a rossz abroncsokhoz, előnyük megtartása érdekében nem akartak változtatást, míg a küszködő többiek a módosításokért lobbiztak. Nem mellékes az sem: a gumik miatt kétségkívül fordulatossá, kiszámíthatatlanná, kaotikussá váltak a futamok; igaz, a valódi teljesítmény, a tehetség, a sport szellemisége a háttérbe szorult. A vita végül a múlt heti Brit Nagydíjon tetőzött épp olyan nevetséges módon, mint amilyen maga az ügy: négy pilóta versenyét tette tönkre – korántsem veszélytelen – durrdefekt. (Silverstone-ban centiméterekre kerülte el a Ferrarit hajtó Fernando Alonso sisakját egy szétrobbanó gumi, azt pedig épp csapattársa, Felipe Massa 2009-es mogyoródi balesetéből tudjuk, hogy ekkora sebességnél már egy apró alkatrész is életveszélyes sérülést okozhat.)

Bár a Pirelli ezek után még megpróbálkozott azzal a – különben nem alaptalan – magyarázattal, hogy a csapatok nem az előírások szerint szerelték fel, azaz egy műszaki „kiskaput” kihasználva felcserélték a bal és jobb oldali kerekeket, tarthatatlanná vált a helyzet. Olyannyira, hogy több pilóta is felvetette annak lehetőségét: bojkottálja az e hét végén esedékes német futamot. Ez már nyomós érv volt, hiszen Ecclestone emlékezetében is élénken él a 2005-ös Amerikai Nagydíj, amelyen a pilóták többsége – micsoda véletlen: a veszélyesnek ítélt gumik miatt – nem vett részt a futamon. Részben a fenyegetés hatására szükségmegoldás született: a mostani víkendre megerősített abroncsokat szállít a Pirelli, a három hét múlva esedékes Magyar Nagydíjon pedig már a tavalyi és az idei verziókból „gyúrnak össze” egy biztonságosabbnak tartott változatot. Mindemellett a Nemzetközi Automobil Szövetség (biztonsági okokból) korlátozza a csapatokat a gumik állapotát befolyásoló műszaki paraméterek – egyebek közt a nyomás, a dőlésszög – beállításában.

Mindebből meglehetősen nehéz konklúziót vonni, mi várható most a Nürburgringen. A pénteki első szabadedzésen a két Mercedes volt a leggyorsabb; a háromszoros világbajnok, jelenleg is éllovas Sebastian Vettel (Red Bull), aki – bármilyen hihetetlen is – még nem nyert hazai pályán, csak a nyolcadik időt futotta. Ez persze továbbra is csak amolyan mellékszál a mai Forma–1-ben, hiszen a pilótákat még mindig erősen foglalkoztatja a gumiügy. Alonso például óvatosan úgy fogalmazott: „Csak bízhatunk abban, hogy biztonságosak az abroncsok.” A pilóták „szakszervezete” pedig bejelentette: fenntartja annak lehetőségét, hogy félbeszakítsák a futamot, ha újra gumik robbannának fel. Vagyis most úgy tetszik, bárhogyan fogadkozik is az automobil-szövetség és a Pirelli, az ügy egyelőre nem zárult le. Nyúlik, mint a gumi.

Az ausztrál Mark Webber kereke pénteken a Nürburgringen
Az ausztrál Mark Webber kereke pénteken a Nürburgringen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.