Pénzt kért és kapott Kubatov és Kocsis

Százmillió forintos támogatást szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés az FTC-nek.

Nem megy rosszul az FTC-nek. Na, nem a játék, mert a roppant szerény színvonalú labdarúgó-bajnokságot a Jova – Jovanovics (Perics), Klein, Gyömbér, Sváb – Somalia, Alempijevics, Holman (Aborah), Ionescu (Martinus), Jenner – Böde tizeneggyel (tizennéggyel) az ötödik helyen befejező együttes összeállítását az emberek többsége még kínvallatás során sem tudná felmondani.

Ám a pályán kívül szinte minden sikerül. A kormány – mint köztudomású – erre az évre csaknem hétmilliárd forintot különített el az új ferencvárosi stadion építésére, és jövőre ugyanekkora összeget szán a 22 ezer nézőt befogadó zöld-fehér arénára a költségvetésből. (Az Üllői útiak jelenlegi átlag nézőszáma 6900, ami a dicső múlthoz képest elenyésző, a mostani – 2988-as átlagot „produkáló” – NB I-ben viszont a legmagasabb.) Miután az új sporttelepet a régihez képest elforgatják, nagy értékű telek szabadul fel az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán: az állam ennek eladásából remél több milliárdot visszanyerni a nagyvonalú ráfordításokból. (Nem mellesleg: a területet az állam vásárolta vissza a korábbi brit tulajdonostól.)

Amint arra a Sportmarketing.hu joggal emlékeztetett: az első Orbán-kormány idején teljesen felújították a Megyeri úti stadiont – bár az nem vált UEFA-kompatibilissé, mint amilyen az FTC „ékszerdoboza” lesz –, ettől azonban az Újpestnek nem háromszorozódott meg a közönsége, de még csak komolyabb tényező sem lett a lila-fehér együttes napjaink verbálisan-virtuálisan erős, valójában gyenge hazai futballjában.

Az FTC – amelyet patronál a Főgáz, a Főtáv és a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. is, nemrégiben pedig 250 millió forinttal örvendeztetett meg a Szerencsejáték Zrt. – tegnap újabb 100 millió forintos „egyszeri, vissza nem térítendő” állami támogatáshoz jutott. A pályázat nélkül elnyert összeget (amelyet a Ferencváros - a labdarúgórészleg kivételével – az utánpótlás-nevelésre fordíthat) a Fővárosi Közgyűlés ítélte meg az után, hogy a kilencedik kerületi klub elnöke levélben folyamodott az újabb forrásért. Az elnök Kubatov Gábor, az elnökhelyettes pedig Kocsis Máté. A két zöld-fehér elöljáró a Fidesz párt-, illetve kommunikációs igazgatója. Noha az ellenzék egyöntetűen opponálta, hogy az összesen 350 milliós keretből ekkora összeget egyetlen klub kapjon – sőt azt javasolta (nem egységesen), hogy az ügy napirendre se kerüljön –, a kormánypárti többség megszavazta az előterjesztést. Nyilván nem azért, mert Tarlós István polgármester FTC-drukker, inkább a ferencvárosi vezetés – a futballcsapat felállásánál jobban ismert – összetétele miatt...

Tarlós azzal indokolta a feltűnő jóindulatot, hogy nem érdemes szétforgácsolni a pénzt. Na, de mi történik, ha a Honvéd, az MTK, a Vasas, az Újpest és a többi klub is jelentkezik egyenként 100 millióért? (Az Újpest kajak-kenu szakosztálya, melynek óbudai telepét elöntötte az árvíz, kapott most 20 milliót, a rendkívüli helyzet miatt nagyon helyesen.) Más nagy múltú egyleteknek a Fővárosi Közgyűlés csak annyit mondhat: sajnáljuk, további 400 millió nincs. (Van viszont remény rá, hogy az MTK a közeljövőben nem kérelmez, hiszen most ölelte keblére a BSE-t, amelynek éppen annyi adóssága volt, mint amennyi a budapesti sportcélú keretösszeg: 350 millió. Feltevések szerint a fúzió összefüggésben lehet azzal, hogy június végén jár le az a tizenöt esztendős moratórium, amely szerint az immár csak volt BSE városmajori ingatlanegyüttesét kizárólag sportcélra lehet hasznosítani. Annak a területnek az értéke pedig milliárdos nagyságrendű.) Igaz, az sem feledhető: a múlt év tavaszán a Vasasnak szintén 100 millió forintos azonnali támogatást nyújtott – a létesítmények működtetésére – a kormány, de a népligeti centrumot (a Vasas sporttelepeivel ellentétben) közpénzből tartják fenn évi 500 millióért.

Összességében, ha nem is a tabellán, első az FTC. Közvetlenül mögötte a párt és az állam. 

Kijön a lépés
Kijön a lépés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.