Tekintettel a manipulált meccsek és a vádlottak egyaránt nagy számára, a Központi Nyomozó Főügyészség – ahogyan szóvivője, Fazekas Géza fogalmazott – „pergazdaságossági okok miatt” négy részre különítette el az ügyet, így a bíróságok négy perben ítélkeznek majd a vádlottak felett. A „fő tárgyaláson” azok ülnek majd a vádlottak padján, akik a nemzetközi csalásokat szervezték és irányították, továbbá kapcsolatot tartottak az ázsiai központú szindikátussal. Három külön perben tárgyalják majd azokat a csalásokat, amelyek egy klubból sok játékost érintenek – ilyen például a REAC: a rákospalotai klub 14 labdarúgójával szemben emeltek vádat –, valamint azokat az eseteket, amelyek során a nemzetközi csalásban alkalmazott módszereket egyes klubok egyes játékosai itthon „okosban”, a szindikátus tudta és részvétele nélkül alkalmazták (azaz a maguk kedve szerint manipulálták a meccseket).

A fogadási csalások ügyében még 2009-ben az MLSZ tett feljelentést, miután a németországi futball mérkőzések manipulációi miatt vizsgálódó bochumi ügyészség aktáiban magyarországi visszaélésekre utaló adatok bukkantak fel. A Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből az derült ki: még éppen időben kezdődött az eljárás, már voltak ugyanis adatok arra vonatkozóan, hogy törvénytelen módszerekkel befolyásolnak hazai meccseket, bár a manipulációk szervezői és segítőik szorosabban csak 2010-től működtek együtt a szingapúri szindikátussal.

Előbb a Nemzeti Nyomozó Iroda, majd – különböző jogszabályváltozások miatt – a Központi Nyomozó Főügyészség az NNI-vel közösen nyomozott. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a csalássorozat több országot is érint, az Europol koordinációja mellett több nemzetközi nyomozócsoport alakult. Magyarország Finnországgal, Németországgal együtt kezdte meg a szálak felgöngyölítését, majd ehhez a nyomozócsoporthoz csatlakoztak később Ausztria és Szlovénia illetékesei is. A határokon átnyúló nyomozás eredményeképpen a Központi Nyomozó Főügyészség két nemzetközi utánpótlás- és egy felnőtt válogatott meccs, három finn első ligás, egy olasz első osztályú, tizenegy magyar bajnoki, két Magyar Kupa-, öt magyar Liga Kupa-, négy magyar U19-es, két klubcsapatok közti nemzetközi barátságos mérkőzés és egy magyar megyei első osztályú bajnoki meccs esetében látta bizonyíthatónak a manipulációt.

A nemzetközi bűnszervezet – miként arról már többször beszámoltunk – az úgynevezett szindikátusi értekezleteken döntötte el, melyik mérkőzést miképpen kívánja manipulálni. Volt, hogy a bírókat vették meg; volt, hogy egy védőt, aki a találkozó végén saját csapata ellen „harcolt ki” tizenegyest. A szervezők mindig olyan embert kerestek, aki „el tudta intézni”, hogy a mérkőzés (nem feltétlenül csak az eredmény) „megfelelően” alakuljon, vagyis olyan események történjenek a pályán, amelyekre a szindikátus fogadási ügynökei több helyen kisebb – jellemzően százeurós – tétekben, de összességében nagy tételben fogadtak világszerte. Képviselőik eközben – a kenőpénzzel a zsebükben – a helyszíneken követték az eseményeket, és a nyomozás adatai szerint arra is volt példa, hogy meccs közben jelezték a lefizetett bírónak, játékosnak, miként befolyásolja a mérkőzés menetét. Ilyesmi főként akkor következett be, ha a találkozó során kiderült: van olyan esemény (például egy kiállítás), amely jobban fizet, mint az, amit a beépített emberükkel előre megbeszéltek, s amit „a megfelelő időben” végre kellett volna hajtani.