Rába-parti nagy fogás

A Győrtől búcsúzó szerb Lekics és a montenegrói Radicsevics helyére egy másik montenegrói, valamint egy magyar kézilabdázót szerződtet az ETO női BL-győztes csapata. Hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, de biztosra vehető: a legnagyobb fogás a világ legjobb átlövőinek egyikeként számon tartott Katarina Bulatovics szerződtetése lesz.

A tavalyig a szerb válogatottat erősítő montenegrói játékos a román Valceától igazol Győrbe. A múlt évben a balkezes világklasszisnak nem kis szerepe volt abban, hogy a Győr akkor elbukott a BL-döntőben: Bulatovics 2012-ben még a Görbiczéket legyőző Podgorica színeiben játszott.

Az idén is ellenfélként találkoztak vele a győri lányok az elődöntőben. A román médiában már akkor kiszivárgott, hogy az anyagi gondokkal küszködő Valceától Győrbe tart a klasszis. Miután a Győr – nem akármilyen kínok árán – felülmúlta román riválisát, az ottani szurkolók a szemére hányták, hogy nem játszott teljes erőbedobással majdani csapata ellen. A Valcea elnöke azonban megvédte őt, sőt köszönetet mondott neki eddigi teljesítményéért.

Hét év után visszatér a folyók városába Dunaújvárosból Bognár-Bódi Bernadett is, aki korábban jobbszélsőként erősítette a győri együttest, s tagja volt a 2008-as pekingi olimpián negyedik helyezett magyar válogatottnak. Bognár-Bódi a nehezen pótolható szélső, Radicsevics helyén játszik majd.

A 28 éves Bulatovics két, Bognár-Bódi pedig egy évre szerződik a kisalföldi megyeszékhelyre.

A jövőre is a BL-győzelemre törő ETO a francia Raphaelle Tervellel is további egy esztendőre szóló megállapodást kötött. Szülése után – várhatóan már a nyár második felében – megkezdi az edzéseket Hornyák Ágnes is.

Kelecsényi Ernő klubelnök az igazolásokról lapunknak annyit mondott: május 29-én az érintett játékosok jelenlétében sajtótájékoztatón jelentik be a változásokat. Az viszont nem titok, hogy hosszú várakozás után ráéreztek a győzelem ízére, s ebből jövőre is részesedni szeretnének. Márpedig ezt a célt pedig csak kiemelkedően jó képességű játékosokkal lehet elérni – fogalmazott Kelecsényi.

Veszprém–Szeged: megint kezdik

Ma déli fél egytől rendezik Veszprémben a férfi kézilabda-bajnoki döntő első mérkőzését: az egyik fél második győzelméig tartó párharcban – szokás szerint – a Szeged együttese lesz a bakonyiak ellenfele. A két csapat hazai fölényére jellemző: 2002 óta nem fordult elő, hogy a dobogó felső két fokára más társaság is fölférjen. A Szeged ebben az időszakban csupán egyszer lett aranyérmes: 2008 óta mindig –vagyis sorozatban ötször – a dunántúliak diadalmaskodtak. Az esélyes most is Carlos Ortega garnitúrája, a mai vendéget ráadásul a sors is sújtja: a csapatkapitány Vadkerti Attila szem- és mandulagyulladása miatt nem játszhat. A veszprémiekkel kapcsolatos hír, hogy a szezon közben Katarba szerződött Perez Carlos tiszteletére a világválogatott ellen rendeznek búcsúmeccset június 9-én. A 41 esztendős, kubai születésű átlövő 1997-ben érkezett Magyarországra, és 16 éven át volt meghatározó játékosa az együttesnek.

A Veszprém–Szeged döntő programja. Ma: Veszprém, 12.30. Kedd: Szeged, 19. Május 26., vasárnap (ha szükséges): Veszprém, 12.45.

Ellenfelekből társak: Görbicz és Bulatovics a Győr–Valcea BL-elődöntő visszavágóján
Ellenfelekből társak: Görbicz és Bulatovics a Győr–Valcea BL-elődöntő visszavágóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.