Minőségi párizsi

A Celtic játékosai – a hazai pályán elszenvedett 3-0-ás vereség ellenére – fölöttébb hangzatos nyilatkozatokkal készültek a Juventus elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára, ám a torinói együttes hamar jelezte: az első meccs óta nem változott a szereposztás.

A mérkőzés első félidejének közepén Quagliarella lőtt, Forster védett, ám a kipattanót a feltűnően magányos Matri a kapuba lőtte, s e gól még a leglelkesebb skótokat is lehűtötte (1-0). A második félidőben egy príma Pirlo, Vidal, Quagliarella akció futott a pályán, s az utóbbi góllal fejezte be a támadást (2-0), így az olasz csapat könnyedén jutott be a sorozat negyeddöntőjébe.

Sokáig nem forgott veszélyben a PSG sikere sem. Az Ibrahimovicot eltiltása miatt nélkülöző párizsi gárda magabiztosan őrizte Valenciában megszerzett előnyét. A spanyol garnitúra igen fantáziaszegény játékot mutatott be, így a hazai védelemnek nem volt oka az izgalomra. Egészen az ötvenötödik percig, amikor Jonas húsz méterről küldte a labdát Sirigu kapujába (0-1). Megélénkült a találkozó, a vendégek több időt töltöttek a párizsiak térfelén, ám gólt a házigazdák szereztek: Lavezzi egyenlített (1-1). Az eredmény már nem változott, így a PSG készülhet a következő körre.

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

PSG – Valencia                                   2-1                  1-1

Juventus – Celtic                                3-0                  2-0

Manchester U.– Real Madrid            1-1                  1-2

Dortmund – Sahtyor Donyeck           2-2                  3-0

Argentin futballtangó. Lavezzi és Pastore produkciója
Argentin futballtangó. Lavezzi és Pastore produkciója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.